De mit is irigyelnek, amikor ők momentán egy
M6-os BMW-ben,
Porsche 911-ben,
Bálnamerciben ülnek,
bármit,
bármit megengedhetnek maguknak, de csak egy-két bármit, azok
közül is csak az egyik a szerelem, a másik az ésszerű bármi, több bármi
nem nagyon fér a garázsba. A baráti körben is sok érdekes autó akad, de
ezek nem szívesen adják egymásnak kölcsön az autójukat, főleg a
szerelembármijüket. Esetleg úgy, hogy ott ül benne a gazdi, ami akkor
is rossz, ha éppen nem is akarjuk tönkretenni azt az autót. És hiába
van Ferrarijuk, nem vezettek
Lambót, Porschét
–
nyomasztóan kevés érdekes dolgot vezettek.
Az alapban tahó-macsó autós szubkultúrában engedjenek meg egy
végletekig tahó-macsó párhuzamot.
Melyik a rentábilisabb és ésszerűbb, hárem tartása vagy a
luxuskurvák? Tessék csak gondolkozni egy igen picit. Ugye, hogy a
kettes? Valamilyen szinten beszállunk a fenntartási költségekbe, egy
alkalom fajlagosan drága, és nincs meg a birtoklás élménye. De nem
ökörség a birtoklás? Nem ellenjavallja-e minden épeszű világvallás?
Pénzt a párnacihába? A bankba? Telkekbe? Ingatlanokba? Egy idő
után a gazdag is rámegy az élményekre, még a legsúlyosabb hörcsög is
elgondolkodik a negyvenedik születésnapja táján, hogy oké, lehajtottam
magamról a menetet, de élni vajon fogok-e?
Az utazás jórészt már megvolt, meg úgyis megvan, és az utazás
heteket igényel, azokból meg igen kevés van. A vezetési élményre meg
elég egy görbe hétvége. Nyugaton vannak ilyen cégek,
Olaszországban,
Angliában, de én azért
nálunk is látnék egy piaci lehetőséget. Piaci űr legalábbis van.
Most nyilván valami ésszerű induló autóparkot kell vázolnom, hiszen
oké, hogy légvárból ne sajnáljuk a téglát, de magam is szeretnék hinni
benne, hogy kivitelezhető.
Lássuk tehát a flottát.
Kell egy buggy.
I feel like a king in my buggy, egyrészt: olyannal még nem
találkoztam, aki ne szeretné legalább ezt az egy Spencer–Hill-filmet,
és egy buggy, egy jól megépített buggy alapban nagy élmény. Másrészt
kétmillióból már össze lehet reszelni egy jót, főleg, ha nem
kiállításokon akarunk nagyot villantani a hatvan réteg lakkal, mint
mondjuk az
Indián.
Kell egy
Miata. Én már öt éve
nem unom a magamét, és ezt tartom a tökéletes
élményautó-kompromisszumnak, amit talán még mindig érdemesebb megvenni,
mint bérelni. Vannak különlegesebb, gyorsabb, erősebb, dögösebb,
olaszabb és angolabb autók, de ebben
meg lehet tapasztalni, milyen az, amikor 110 lovunk van, és nem kell
több. Természetesen NA, mert bukólámpás, nem merev, és úgy 1,7
millióból összeraktuk úgy, hogy ne legyen szégyen kiállítani a
kirakatba.
Egy Lamborghini, hát igen, az muszáj,
tegye fel a kezét, aki nem szeretne vezetni legalább egyszer egy
bármilyen Lambót! Sajnos, a jelenlegi kínálat olcsóbbika, a
Gallardo használtan se nagyon van 28 millió alatt. Diablo viszont már
létezik 20 körül is, és egyébként én is inkább érdeklődnék a Diablo
iránt. Egyrészt a Gallardo már megvolt, a Diablo viszont legenda, és
100% Lambo.
A Lambót reklámozhatnák extrém megtakarításként is: ha valaki
elviszi két napra, látja, hogy ez nem egy mindennapos közlekedőautó,
hanem hardcore sport, még a Gallardóval se lenne kedve az embernek
minden nap mászkálni; egyfolytában figyelni kell rá, gyorsan eszi a
lelket. Persze, isteni, de mindennapi betevőnek egyszerűen irreális,
felesleges. Akinek sok a pénze, az sokat dolgozik, munkába járásra nem
jó a Lambó, sok munkával pedig kevés szabadidő jár. Egyszer kibéreljük
egy hétvégére, megvolt nekünk a Lambó, és igazából nem kívánjuk
birtokolni.
(Megtérülési számítás, persze csak papíron: napi bérleti díj 150
ezer forint, a Diablót 23 millióért vettük. Pesszimisták vagyunk, csak
hétvégékre tudjuk kiadni, 23 millió per 150 ezer az
153, ennyi nap alatt térül meg, az pesszimistán is két éven
belül van.)
Kell egy izomautó, egy klasszikus amerikai. Hogy mindenki felfogja
végre, miért nem vesz az ember klaszikus amerikai izomautót. Tipikusan
instant get dolog, kevés az olyan perverz, aki titokban se vágyna rá,
érdemes kipróbálni. Nagy élmény egy rendesen
rotyogó V8, meg az a nyomaték, ahogy elindul, meg ahogy ringatózik
visító gumival, de ez se mindennapos igény. Ráadásul egész olcsón
kapunk klasszikusokat. Egy 1972-es Dodge Charger kétmillió körül, plusz
egy millióért vállalható, és halálba se kell tuningolni, már gyárilag
hozza a muscle car vezetési élményt. Viszonylag olcsón adjuk, azért 80
ezer alá nem megyünk, hiszen a szórólapon kiszámoljuk, milyen tempóban
dönt valakit anyagi romlásba, ha maga akar lábra állítani, de főleg
fenntartani egy ilyet. Sok a napi 80?! Magadnál vagy, öcsi? Az átírása
önmagában majdnem a duplája!
Viper az nem lesz. Ha valaki nagyon követeli, ingyen kap a
hétvégére egy péniszhosszabbító pumpát, és akkor az analógia révén tán
felfogja, hogy ebben a szerepkörben a
Viper ugyanúgy nem működik.
És csak mindenki meghalna vele.
Az is igaz, hogy
ha nagyon erős autókat kölcsönöznénk, és kölcsönzőnk több ügyfele is
feltekeredne a fára a nagyon erős autókkal, valamelyik parlamenti
droid izibe előállna a javaslattal, hogy ne vezethessenek emberek csak
úgy nagyon erős autókat. Mire mi széttárnánk kezünket: tényleg, miért
vezethetnek emberek csak úgy, sima B-s jogsival, előképzettség nélkül
nagyon erős autókat? És akkor vagy békén hagynának, vagy születne egy
épelméjű jogszabály, amivel megint csak mi, mármint mi magyarok járunk
jól.
Ferrari? Hát igen, egy vezetésiélmény-kölcsönző tényleg nem lehet
meg Ferrari nélkül. A Ferrari, az Ferrari, és
ki ne szeretne igennel válaszolni egy esetleges vezettél már
Ferrarit kérdésre? Amíg fel nem futott a bolt, maradjunk szerények.
308 GTB, oké? Középmotor, három liter, Forma–1, szegről-végről, de
legfőképpen a Magnum-Ferrari közeli rokona, csak nem targatetős. V8.
Adjuk ezt is napi 150-ért, egyrészt a fenntartási költségek miatt,
másrészt mégiscsak egy rendes Ferrari. Láttam a neten egyet hét és
félért. Na?
És kellenek a szoci dögök. Felnőtt egy generáció, amelyik már
modern nyugati autón tanult vezetni, fogalma sincs a Zsigáról, a
Kispókról, hogy milyen egy kétütemű Wartburg, és milyen nagyszerű
élmény egy kis trabantozás. Skoda S 100, Rapid, 120. Esetleg
Zaporozsec. Mondd
már, az egész alflotta megáll hárommillióból. Ha befutott a cég,
természetesen Tatra is kell. 50 rugó, szerintem az alá nem mehetünk,
egy napi bérleti díj nem lehet kevesebb, mint az átírási költség.
Egyébként is: ki adja neked kölcsön egy körre a tökéletes állapotú
ezerötös Ladáját? Na ugye, akkor hány napra viszed?
Turisztikai céggel is össze lehet állni, végülis Magyarország egy
dögunalom.
Béna várjátékok? Gyógyfürdő?! Karikás ostor? Még romnak is
lepukkant várak? Tényleg, mit lehet itt csinálni? Hát kipróbálni a
komcsi vasakat, ladies and gentleman, meine Damen und Herren!
Aki egy kicsit is autóbuzi, azért nagyon menne egy kört valamilyen
brit klasszikussal,
kell az angol tőzsgyökér. Egy jó jobbkormányos fos megáll
kétmillióba', ki is gyógyul az ügyfél a brit roadsterezésből, potom
80 (?) ezerért. Mert a brit roadster olyanoknak való, akik szeretnek és
tudnak szerelni, a többiek saját érdekükben érjék be egy kétnapos
élménnyel.
Európai hot hatchek? Naná! Régi Golf GTI, akár az I-es, akár a
II-es, Peugeot 205
GTI, juhé, majdnem kihagytam a legfontosabbat:
Lancia Delta HF Integrale . Ötmillióból ezekből is felállhat egy szép kis flotta, új
fénnyel, korhű dekorcsíkokkal.
Bocsánat, kissé izgalomba jöttem, majdnem elfelejtettem a lényeget,
Subaru Impreza WRX
és
Mitsubishi EVO, ugye,
hogy kéne? Ezt a kettőt összesen tízmillió alatt nem nagyon ússzuk
meg, de nagyjából ennyiből kijövünk, és ezek nem csak hétvégén pörögnek
majd. Napi százezrével, az száznapos elvi megtérülés, nem is olyan
rossz. Persze átadáskor aláíratjuk a gumikon mért profilménységet; le
lehet füstölni, de a futófelület miliméterére kitalálunk valami árat.
És az önrész hangsúlyozása még a vadabb pilóták felelősségtudatával is
csodát művel. Oké, fogy majd a turbó meg a féltengely, de ezért vannak
a szerelőink.
Citroën DS, na, azt
tényleg mindenkinek érdemes kipróbálni. Igaz, ahhoz kell a cégünkbe
egy szerelő, aki nem is szerelő, hanem művész, viszont 120-ért odaadjuk
őt is az autóval, hogy elmesélje menet közben, mi micsoda, hogy
mindenki másképp gondoljon a franciákra.
Mennyinél tartunk? Nahát, még
át se léptük a hatvanmilliót. És milyen autóparkkal! Kell még
egy budapesti iroda és egy telephely, valahol az agglomerációban.
Mozgásérzékelők, két komondor és egy német juhász. Két elhivatott
szerelő, egy bedolgozó fényező. A flottára már kialkuszunk egy kellemes
cascót, egyébként is csak van valami autóbuzi banki vezető, akit a
vezetési élménnyel korrumpálnánk. Állami támogatásban nem reménykednék,
azt épelméjű dolgokra ritkán adnak, bár sose lehet tudni.
Nálunk hirdethet, szerintem megegyezünk.
További cikkeink
