hirdetés

A fejlődés megállíthatatlan. Az autógyárak a folyamatosan szigorodó
előírások ellenére egyre gyorsabb és erősebb autókat készítenek
nekünk. Minap próbáltuk ki a legújabb, 420 lovas
M3-as BMW-t az
Euroringen, a
tesztvezetés után fogalmazódott meg agyamban a kérdés: kinek van erre
szüksége?
Normális, hogy manapság egy 200 lóerős autóra mindenki csak
legyint; mi az, egy
dízel Signum?
Nagypapa
Mercije?

A szíve mélyén
az ember mindenfélére vágyik anélkül, hogy tudná, pontosan mi
történne, ha egyszer meg is kapná. Ha nem kéne dolgoznunk, csak
költeni a lottónyereményünket, egy-két év pénzszórás meg utazgatás után
lehet, hogy szépen lassan totális depresszióba süllyednénk a folyamatos
semmittevés közepette, aztán jönne a drog, meg az öngyilkosság. Nem
törvényszerű, de elképzelhető, a lényeg, hogy nem feltétlenül van
összefüggés aközött, amit gondolunk arról, ami történni fog, és ami a
valóságban történik majd velünk. Ugyanígy van ez az autókkal. Csurgó
nyállal nézegetjük a sok dögerős gépet, pedig lehet, hogy nem is
bírnánk velük.

A gyártók folyamatosan egymásra licitálnak. Ahogy a mosóporok is
egyre fehérebbre mosnak - pedig tíz éve sem volt velük baj -, az
autógyárak is ontják az egyre erősebb gépeket, mi meg bedőlünk nekik.
A Subaru első pozícióból emel a
WRX STi-vel, a
Mitsubishi az
EVO IX-cel a kezében
tartja, a BMW a gombról visszaemel az
M5-össel, mire a
Mercedes azonnal all-in megy kisvakból - mindegy, pontosan mi van nála,
bármelyik AMG modellnek jók az esélyei.

Egymás után jelennek meg a piacon a 3-4-500 lóerős gépek, mi
újságírók kipróbáljuk, élvezzük őket, elmondjuk Önöknek, milyen fasza
volt, aztán mindenki úgy fekszik le, hogy
elalvás előtt még ábrándozik félórát egy
S 2000-ről,
egy
M3-asról vagy egy
Subaru Imprezáról . És éppen itt van a kutya elásva.

Az említett autókról mi mást írhatnánk, mint hogy szépek és jók és
nagyon élvezetes vezetni őket. Tényleg szuper mind, no, el kell
ismerni, de azt sosem írtuk, hogy gondolkodás nélkül vegyék meg
bármelyiket, ha van rá pénzük. Ha valaki komolyan megkérdezné, vegyen-e
ilyen autót, azt mondanám, NE!
Vegyél inkább
Swift Sportot ,
Fiesta ST-t,
Clio RSt-t,
vagy
Corsa OPC-t,
vegyél
MX-5-öst, ha
hátsókerekesben szeretnél élvezkedni, de semmiképpen ne vegyél
szörnyet, mert meg fogsz halni, vagy megölsz másokat. Jó esetben lesz
egy félelemmel teli féléved, aztán eladod.

Mielőtt bárki úgy érezné, megsérült az önérzete, kifejteném az
álláspontomat. Mindenki azt hiszi, tud vezetni, valójában viszont
nagyon kevesen tudnak. Az utcán autóval közlekedni persze mindenki tud,
van, aki 40 éve nem okozott balesetet, de ez nem jelenti, hogy vezetni
is tud.
Vezetni Michael Schumacher tud, meg Kimi Raikkönen. Az kérem egy
szakma.

A hétköznapi értelemben vett vezetés és az igazi vezetés között
ugyanúgy lehet párhuzamot vonni,
mint a kádban éneklés és a Milanói Scalában való fellépés
között; az egynégyes Corollához lehet, hogy elég egy hamiskás Száz
forintnak ötven a fele, de a Scalában csúnyán be fogunk égni.

Volt idő, amikor azt hittem, autóversenyző vagyok, sajnos rá
kellett jönnöm, ez nincs így, ahhoz már ötévesen gokartban kellett
volna ülnöm. Ennek ellenére tapasztalt sofőrnek tartom magam: több évig
versenyeztem, többféle versenyautót, és még többféle borzalmasan erős
utcai autót próbáltam közúton, versenypályán egyaránt.

Úgy gondoltam, egy átlagos úrvezetőnek nagyon sokat taníthatok,
ezért tavaly év végén nyitottam egy
versenyzőiskolát , ahol bárki versenyautóba ülhet, és megtanulhatja
a pályaautózás alapismereteit. Az iskola elindult; gyorsan kiderült,
mélységesen igazam volt.
Hiába jött valaki tuningolt Subaruval vagy M6-ossal, Porschéval vagy
AMG Mercedesszel, a pályán még a legmagabiztosabbak is hamar
rájöttek, van még hová fejlődniük.

Hozzám olyan emberek jönnek, akiknek általában erős autójuk van,
szeretnek vezetni, szoktak gyorsan menni, tehát elméletileg egy átlagos
úrvezetőnél tapasztaltabbak, de még az ő mozgásuk is nagyon esetleges,
rossz beidegződésekkel teli. Tízből jó, ha van egy-kettő, akivel nem a
legelejéről kell kezdeni, és
még az ügyesebbek is megzavarodnak, ha valamire hirtelen kell
reagálni - megcsúszik az autó feneke ott, ahol nem számított rá,
vagy az elénk kerülő autó pilótája tesz egy hirtelen manővert.

Közvetlen közelről látom az alapvető hibákat, látom, hogy kínlódik
néha az a szegény verseny Astra, látom, milyen jóságos, milyen
megbocsátó, és pontosan tudom,
mi történt volna, ha az adott hibát nem egy ilyen béketűrő 110 lovas
autóban, hanem mondjuk valami olyan mocskos szörnyetegben követi el
az illető, mint például egy
Corvette, vagy
a sokat emlegetett M3. Még így is van csúszkálás, megpördülés bőven,
belegondolni is rossz, mi történne, ha ugyanezt mondjuk
Nissan 350z -kkel csinálnánk. És mondjuk közúton.

Mindenkinek, aki szeretne gyors autót, azt javaslom, fokozatosan
üljön át egyre erősebb gépekbe, és előtte, közben mindenképpen tanuljon
vezetni. Kérje meg az autóversenyző haverokat, hogy segítsenek,
menjen nyílt napokra versenypályákra, végezzen el vezetéstechnikai
tanfolyamokat. Ha fokozatosan haladunk, mire eljutunk az M3-asig,
már nem egy gyilkost, hanem kedves játszópajtást látunk majd benne, de
ha tapasztalatlanok vagyunk, ilyen autót vásárolni az öngyilkossággal
egyenlő. És ezt most pont olyan komolyan gondolom, amilyen komolynak
hangzik.

Amikor legutóbb szerkesztőségileg kimentünk az Euroringre, három
gépet vittünk. Az
M3-ast, az
Opel GT-t és az
MX-5-ös Mazdát.
Melyik volt a legerősebb? Természetesen az M3-as.
Melyik futotta a legjobb köridőt? Hát persze, hogy az M3-as. És
melyik volt a legélvezetesebb, melyik volt az, amit a szerkesztőség
minden egyes tagja boldogan hazavitt volna, amelyikkel mindenki együtt
tudott és szeretett volna élni? Naná, hogy az MX-5.

Ne dőljünk be a gyártóknak.
A vezetési élmény soha nem a motorerőn múlik. Persze valamennyi
erőre szükség van, hogy ki tudjunk gyorsítani a kanyarokból, de a Mazda
160, vagy a verseny Astra 110 lóereje már bőségesen elég az
élményautózáshoz. Ráadásul ezekben az autókban nagyobb biztonságban
vagyunk, mint a sokszázlóerősökben, kisebb a tempó, több időnk van
reagálni, ha valami történik, és a jobb lábunk esetlenkedéséért sem
kell feltétlenül az életünkkel fizetnünk. Aztán idővel jöhet a 4-500
lóerő, bár én személy szerint azt gondolom, utcára 300 lónál erősebb
autó teljesen fölösleges.