Sajnos a Mitsu is feladott valamit, bár biztos vagyok benne, hogy a
Dakar nem került annyiba nekik, mint a Hondának az F1. Mindenesetre,
miután a Dakarnak hívott rendezvény kivonult Dakarból, majd jól
megverte őket a VW Dél-Amerikában (egy tizedik helyet tudtak felmutatni
a Racing Lancerrel), logikusnak látszik a döntés. Úgy tűnik az
autósport jobban megszenvedi a válságot, mint bármi más.
Még egy kis adalék a Mitsubishi Motors nemzetközi
sajtóoldaláról:
- a japánok április végén zárják az üzleti évet. A mostani adataik
alapján úgy saccolják, hogy 15 százalékkal fognak kevesebb autót
eladni, mint amennyit terveztek. És úgy tűnik, 60 milliárd jenes
veszteségük lesz. Persze, ki tudja, hogy ez mennyit fog jelenteni
dollárban kifejezve április végén.
- ahogy észlelték, hogy nem mennek az autók, behúták a kéziféket,
aminek csak az egyik lépése az, amiről a lentebb olvasható
sajtóközlemény szól. Ezen kívül felülvizsgálják a nemzetközi
autószalonokon való részvétel volumenét (a Nissan sem ment el
Detroitba), átütemezik a beruházásokat, csökkentik a menedzsment
juttatásait és leépítik a felesleges dolgozókat, főleg a Tengerentúlon.
Ennyit a háttérről. És még egy apróság: a rali vb-t már 2004-ben
otthagyták.
A válság sportos veszteséglistája, csak a legfontosabbak:
F1 - Honda
Rali - Subaru, Suzuki
American Le Mans Series - Audi
és most Dakar: Mitsubishi. Persze, lehet, csak megérezték, hogy már
unjuk őket, 12 győzelem után.
TOKIÓ, 2009. február 4. — A Mitsubishi Motors Corporation (MMC) ma bejelentette döntését, hogy kivonul a Dakar Rally-ból. A Mitsubishi Motors 26 alkalommal indult a versenysorozatban; ebből 12-szer nyert, sőt hét egymást követő évben is sikerült győzelmet aratnia. E páratlan rekord mellett a vállalat 4WD technológiája is nyert, hiszen ráirányította a figyelmet a sorozatgyártású járművekben alkalmazott rendszer tartósságára és terepképességeire. A világgazdaság váratlan megrendülése azonban szükségessé teszi, hogy a vállalat szigorúbban ossza be erőforrásait. Ennek okán született meg a döntés, hogy a vállalat kivonul a Dakar Rally-ból.