Ha nem jössz el, megbánod

Oldtimer Premier 2014

2014.04.11. 14:23

banner  

2014. április 26, szombat. A dátum már egy ideje fel van vésve az Iszonyatosan Menő Rendezvénynaptárba, ami Papp Tibi és Winkler háta mögött lóg a falon. És ahogy peregnek a napok, úgy sokasodnak a ráncok a homlokunkon, úgy kapunk egyre sűrűbben a fejünkhöz azzal, hogy naezthogyajóistenbeoldjukmeg?.

Mert nézzük csak: egyrészt ott lesz az ezernyi csillog-villogó old- és youngtimer. A tapasztalatok azt mutatják, hogy akinek ilyen kategóriájú autója van, az bizony eljön, hogy megmutassa, hiszen nem azért készült el a csoda, hogy aztán ne lássa senki.

Ez azt jelenti, hogy már korán reggel özönleni fognak az autók az M1 melletti (16-os kilométerkő, Budapark kijárat) Premier Outlet területére. Plusz ugye ott vannak a látogatók járművei, akik a lezárt területen kívül parkolnak majd (nyugi, egész közel).


Budaörsi út 4 nagyobb térképen való megjelenítése

Szóval az első nagy probléma: nagyon korán kell kelni. Szombaton, aminél kevés utálatosabb dolog létezik (talán a hétfő). És mivel a szerkesztőség kultikus bútordarabjait is szeretnénk a helyszínre juttatni, így már péntek este ki kell települni és másnap reggelig lakat alatt tartani a motyót. Szóval pénteken későn érünk haza. Szombat reggel pedig standépítés, molinózás, kábelezés. Kábé fél héttől. Jaj. Ehhez legalább 2-3 ember kell...

És ez még a kisebbik nehézség. A java csak most jön. Ugyanis akkora standunk lesz, hogy ihajj. Tízautónyi helyet kaptunk. Márpedig tíz autó, az tíz ember. Akiket idejében oda kell csődíteni, el kell helyezni és hát... mivel velük dolgozom, így tudom, hogy semmi nem ilyen egyszerű, mint aminek tűnik. Hiszen legkésőbb fél nyolcra mindegyiknek jelen kell lennie és a trélerekkel le kell vonulni a placcról, a program feszes, pontos, a szervezők nem először csinálnak ilyet és komolyan veszik a dolgot.

Oldtimer Premier - Veterán Járművek Találkozója

2014.04.26. Szombat 8.00.-17.00

Program:
6.30. - 8.00 Partnerek érkezése, pályaépítés, kereskedői érkezés, kitelepülés
7.30 - Klubok helyfoglalása (ideiglenes kordonok elhelyezés), regisztráció
8.00 - Résztvevők behajtása érkezési sorrendben, parkolás
9.30 - Klubok helyfoglalásának vége (ideiglenes kordonok kötelező lebontása)
10.00 - Ünnepélyes megnyitó, moderátor és műsorvezető, Kőváry Barna, versenyek indítása
11.00 - Első eredményhirdetés
11.30 - Első imitációs bemutató
12.00 - Második eredményhirdetés
13.00 - Harmadik eredményhirdetés
13.30 - Második imitációs bemutató
14.00 - Negyedik eredményhirdetés
15.00 - Összesített eredményhirdetés
16.00 - Szervezett program vége, készülődés az elvonulásra
17.00 - Indulás Csepelre a Retropartyzánok kiállítására

Állandó programok:
Gyerek játékok, ugrálóvár, arcfestés, lufi hajtogatás
Büfé a nemzetek konyhái szerint
Vásárlás több mint 90 üzletben kedvezménnyel
Fontos tudnivalók a programmal kapcsolatban:

A rendezvényre behajtás egyéb (nem veterán, pl. szállító) járművel 6:30-8:00-ig lehetséges. 8-óráig a rendezvény területét el kell hagynia. Staff járművek az erre elkülönített parkolóba állhatnak.

A klubok képviselői regisztrációt követően 7:30-8:00-ig kordonozhatják el érkező társaik számára a parkolóhelyet. 9:30-kor a kordont kötelezően le kell bontani, ezt követően már csak érkezési sorrendben lehet parkolni.

Kereskedői regisztráció, klubok regisztrációja csak előzetesen lehetséges! Résztvevői regisztráció előzetesen és a helyszínen is lehetséges!

Ott lesz Csik Mercedese. Csikós újabban az Autobianchi motorterében lakik, nem láttam már jó pár napja, csak a levelezőlistán értesülünk az aktuális Czobor-utcai harcokról. Öreg autóval jön, bármi történhet út közben (bár már látom lelki szemeim előtt, ahogy ezeket a sorokat olvasva billentyűzetet ragad és beírja a listára Caps-lockkal, hogy DE HÁT EZ EGY MERCEDES!). De ő legalább lábon érkezik, Zuglóból.

Tréler kell viszont a Stump Bandival közös gyerekünkhöz, a Pisztolyhoz (a fos-jelzőt a legutóbbi tények tükrében nyugodtan elhagyhatjuk). Aztán a trélerrel ki kell menni a Gyömrői útra Novoth Tibihez, ahol az öreg Toyota parkol, majd onnan Budaörsre, csillió kilométer megint. Ez nem fog menni aznap hajnalban, az biztos, így előző este kell elhozni és bíni abban, hogy találunk neki a környéken helyet, ahol reggelig hagyhatjuk.

Winkler Cougarjára mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy üzembiztos. Ezt ő maga sem tagadná, bár legutóbb már tudott vele menni pár kilométert anélkül, hogy bármi nem várt dolog történt volna. Persze neki is fel kell ébrednie korán és kijönni, vagy kihozni előző este valahová, ahol a Pisztolyt lerakjuk. Bár ebbe inkább nem mennénk bele, hiszen akkor reggel nekünk kéne átvinni a helyére és ha valami biztos, akkor az az, hogy én nem próbálok meg azzal az autóval menni. Tuti.

Bende Tibby BMW-jével – elméletileg – nem lesz sok gond. Itt áll a parkolóházban egy ideje, remélhetőleg bírja az állást és nem lett baja közben, mert Tibby újabban kicsit bogaras lett, az E28-at a széltől is óvja.

Karotta Hangyászának is ott a helye, de mostanság ha rákérdezünk csak a távolba néz, mint Clint Eastwood a Jó, a rossz és a csúf-ban, úgyhogy nem firtatjuk sűrűn. Az utolsó infó annyi, hogy az állítólag beszerezhetetlen E46-kormányműre vár a RedSun-nál. Jó lenne, ha kijutna az autó, mert nagyon mutatós.

Sipos úr nagy talány, mert biztos, hogy hoz valamit, de senki nem tudja még, mit. Márpedig ha befut a tűzoltóautóval, akkor annak két hely kell.

Koncz Jani 350SLC-je is jön, de János – a világutazók minden bölcsességével felvértezve – már előző nap befut a székesfővárosba, ráadásul ő mindig pontos, úgyhogy ő ott lesz.

Göbölyös dokit és csodabogarát azért hagytam a végére, mert a Dokinak – mint vérbeli mérnökembernek – elég egyszer megmondani, hogy hová és mikorra kell jönni. Ő ott lesz. Plusz hagyunk egy helyet, mert sosem lehet tudni.

Novoth Tibi? Tényleg, Tibinek is szólni kell!

Egy szó mint száz, egy ilyen kitelepülést összerakni, megszervezni nem egyszerű dolog (hiszen kell hozzá szerválni valami dobozos áruszállítót is, amiben elfér a több, mint kétméteres kanapé), kell hozzá ember, sok hurcolás és lépcsőzés és autózás, hiszen előző este és aznap aztán szépen mindent és mindenkit haza kell majd vinni.

Cserébe szombaton régi és új cimborákkal mondunk majd nagyon okosakat, simogatjuk a fém lökhárítókat, isszuk a bambit és bandázunk egy jót, mint régen.

Úgyhogy gyere el, ha egy jó programot akarsz magadnak és a családnak. Mi mindent megteszünk azért, hogy jól érezd magad. Április 26, Premier Oldtimer a Premier Outletben, ingyen. Minden, amire kíváncsi vagy, na azt itt megtalálod.

Várunk!

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.