Mi a teendő, ha elveszíti autója kulcsát?

2017.12.20. 14:21 Módosítva: 2017.12.20. 18:30

Egyre kevesebb fizikai kulcs és egyre több érintésmentes, elektronikus rendszer - nem csak az autótechnika változik hihetetlen sebességgel, de az is, hogyan nyitjuk ki az ajtókat és hogyan indulunk el az autóval. Egy profi kulcskészítő műhelyben jártunk, hogy megtudjuk, mi a teendő, ha elveszítjük az autókulcsunkat, mivel védekezhetünk a tolvajok ellen, és miért nem érdemes otthon nekiállni a másolásnak.

A gyártók látszólag kizárólag azzal foglalkoznak, hogy a tulajdonos minél könnyebben beülhessen az autóba, de a tolvajok dolgának megnehezítését inkább a végfelhasználókra bízzák. Persze vannak előrelépések, ilyen a kulcsokba épített indításgátló is: a kulcsba épített elektronika kommunikál az autó vezérlőelektronikájával, és egy digitális kulcs (vagyis kód) egyeztetésével engedi kinyitni az ajtókat, vagy gyújtást adni. Ma már szerencsére az is alapvetés, hogy a keyless-go rendszerek nem engedik kulcs nélkül elvezetni az autót, vagyis nem elég, ha a kulcs a nyitás és az indítás pillanatában az autóban van. Nem volt ez mindig ennyire egyértelmű, amit jól példáz egy bő tíz évvel ezelőtti Totalcar-adás is.

Néhány hete, a Renault Zoénál tapasztaltam, hogy az elővigyázatosabb tulajdonosok számára beépítettek egy egyszerű funkciót. Ha az indítókártya gombjával zártam az autót, legközelebb is csak gombnyomásra nyílt, így megelőzhető az – egyébként meglehetősen ritka – eset, amikor a tolvaj beugrik az autónkba miközben mellette állunk, és elhajt.

A kezdetben fix kódokat használó immobiliserek védelmét még könnyen kijátszották a tolvajok, így az autós biztonsági rendszerek fejlesztői később áttértek az ugrókódos megoldásra, ahol a rendszer egy meghatározott algoritmus alapján, minden indítás előtt új kódot generál. Sajnos hamar kiderült, hogy ezt sem nehéz kijátszani, amire jó példa korábbi cikkünk is, amelyben arról írtunk, hogy játszi könnyedséggel loptak el egy sok tízmilliós Porsche Cayenne-t a belvárosból, egy térfigyelő kamera alól.

Csupán egy jelerősítő és egy laptop kell, a többit megoldják a tolvajok. Ahogy a cikkben is szerepelt, tuti megoldás nincs, marad a titkos kapcsoló, a fémbe burkolt kulcs és a műholdás járműkövető rendszerek.

Csak a két gyári kulcsos használtautót szabad megvenni?

Nepperűzőnk gyakran kapja meg a fenti kérdést, mivel sok használautó-vásárló tart attól, hogy csak egy kulcsot kap az autóhoz, az eladó megtartja a másikat, majd az üzletkötés után meglovasítja az autót. Az elterjedt dogma szerint érdemes olyan példányt választani, amit két kulccsal kínálnak, de egyrészt semmi sem garantálja azt, hogy nincs valahol egy harmadik, és logikusan gondolkozva tényleg nem lehetetlen, hogy egy tíz-húsz éves autónál a korábbi tulajdonosok valóban elhagyták az egyik kulcsot.

Ha egykulcsos használtautót vett, érdemes rögtön másolatot készíttetni, nehogy ön is pórul járjon, és tartalék nélkül maradjon. Újabb, kulcs nélkül indítható autóknál ez akár biztonságtechnikai lépés is lehet, hiszen például bizonyos Volkswageneknél az indításgáltó memóriája törli a korábbi kulcs elektronikus azonosítóját, amikor újat tanítanak meg neki. Így többé nem kell attól tartanunk, hogy valaki átver minket, és a régivel viszi el az autót.

Természetesen a korábbi kulcsok adatainak törlésére külön kérésre is van lehetőség, amivel kapcsolatban Komjáthy Ádám, a Kulcs-Centrum munkatársa mesélt egy érdekes sztorit: „Egy ügyfél vásárolt egy használt Volkswagen Passatot, és a szerelője furcsa zörgést hallott a tükörből. Leszedte a tükörlapot, mögötte lapult egy harmadik kulcs.

Attól egyébként nem kell tartani, hogy valami hosszadalmas, bürokratikus eljárásba keveredünk, ha új kulcsot akarunk csináltatni. Még akkor sem, ha pechünkra mindkét kulcsot elveszítjük. Egy szakképzett kulcsmásoló műhelynek csupán az autó forgalmi engedélyét és a törzskönyvet kell megmutatnunk, és máris másolhatják a kulcsot, vagy megkezdhetik a bejutást a lezárt autóba.

Hogyhogy minden kulcs más?

Számomra mindig is érdekes kérdés volt, hogy hogyan tudják elérni, hogy a típusonkénti akár több százezer darab legyártott példánynál is minden egyes autóhoz különböző fizikai kulcs tartozzon. A hagyományos zárakban és gyújtáskapcsolókban nyolc-tíz lamella van, ezeken belül is további négy vagy akár nyolcféle méret fordulhat elő, szóval elég nagy a kombinációs lehetőség.

A lamellák kiosztására a gyártó ad egy sztenderdet a kulcsmásolóknak, de előfordult már, hogy egy-egy nagyon kopott szárszerkezetet más kulccsal is ki lehetett nyitni.” – mondja Ádám, akitől azt is megkérdeztem, melyek azok a típusok, ahol a kulcs problémás lehet. Ide sorolta a régebbi haszongépjárművek nagy részét, hiszen azokat lényegesen gyakrabban indítgatják, nyitogatják, mint egy személyautót. A 2004-ig gyártott régi Swift kulcsa sem időtálló darab, az ilyen hagyományos kulcsokon általában a kíméletlen használat fog ki. Ha nem dugják be rendesen a zárba, máris csavarodik, rosszabb esetben akár törhet is az anyag.

Az újabb, keyless-góval felszerelt autókban a digitális kulcsok lehetséges változatainak száma szinte végtelen, így még az ugrókódos megoldások esetén is igen kicsi a valószínűsége, hogy két teljesen ugyanolyan kódot generáljon két tulajdonosnak a rendszer. Az alap kellemetlenségen kívül egyébként akkor sincs probléma, ha minden kulcsnak lába kélt, hiszen sok, kulcsokkal foglalkozó vállalkozás roncsolásmentesen töri fel az autót, tehát a tulajdonos semmi változást nem fog érzékelni, csak ismét használni tudja majd az autóját.

Érdemes otthon nekiállni?

Az eBay és a rengeteg internetes videó alapján csábító lehet otthon nekiállni az autókulcsok és elektronikáik javításának, pótlásának, de érdemes kétszer átgondolni, mielőtt belefognánk. Előfordulhat, hogy egy egyszerű elemcsere miatt is újra kell párosítani a kulcsot az autó számítógépével. Egy rövid keresés után például egy régebbi Nissan Primerához egy 11 lépéses tanítási folyamatot találtam, amely egészen sok hibalehetőséget takar, ráadásul szükséges hozzá a gyári kulcskód, vagyis a kulcs egyedi azonosítója is, melyet nem biztos, hogy egy régebbi használt autónál az előző tulajdonos megtartott nekünk. Újabb kulcsoknál már nincs szórakozás a gyújtáskapcsoló hatszori elfordításával, mint az említett Nissannál, csak a számítógép és a megfelelő szoftver segít. Ebben az esetben további biztonsági kockázatot jelent, ha a szoftver nem eredeti.

Komoly bajba mégsem a szoftveres feltanításánál kerülhetünk, hanem ha valamilyen sérülés, hiba (például elromlott a gomb) miatt gondoljuk úgy, hogy egy utángyártott távirányítóba barkácsolnánk át a sajátunk rendszerét. A papíron egyszerűnek tűnő művelet közben eltörhet a kulcsban található, üvegből vagy kerámiából készült immobiliser chip. Így fordulhat elő, hogy a nyitási-zárási művelet működik ugyan, de az autó nem indul. Ekkor a néhány ezer forintos javítási költségből könnyen lehet akár több tízezer forintos kiadás is.

Melyik a legbiztonságosabb?

Ádám vonakodva válaszol a kérdésemre, de végül a BMW-re és a Volvóra teszi a voksát, ha az a kérdés, mely autók lopásvédelmi rendszere hatékonyabb. Az előbbinél már egészen korán bevezették a távirányítós nyitást, így a tulajdonosok nem is nagyon használják a hagyományos kulcsot, ami miatt az ajtózár könnyen be tud rohadni. Az újabb Volvók zárjaival a cégnél egyáltalán nem foglalkoznak, így a bajba jutott tulajdonosoknak Ádám szerint csak a márkaszerviz marad.

Én azért találtam a neten olyan vállalkozást, amely Volvo-kulcsok másolását és javítását is vállalja, de náluk is ott volt az apró betű, mely szerint jelenleg akadozik a (nyers) kulcs beszerzésének folyamata. Ádám azért hozzáteszi, hogy ami gyári, azt általában fel tudják törni a tolvajok, biztos megoldás szerinte sincs, csak megnehezíteni lehet a feltörést.

Egy modern autó kulcsának pótlása több tízezer forintos tétel lehet még akkor is, ha nem gyári, hanem utángyártott alapanyaggal dolgozik a szakértő. Az elektronika feltanítása akár néhány ezerből is megoldható, de az árskála másik végére kerülhetünk, ha egyetlen kulcsunk sincs az autóhoz. Fizikai kulcsot már negyedóra alatt is másolnak, illetve feltanítanak az erre szakosodott cégek, a bezárt autók roncsolásmentes feltörése viszont többórás művelet. Nem tudom, önök hogy vannak vele, de én ezek után biztosan meg fogom nézni azokat tükröket, ha legközelebb autót veszek.

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.