Most dől el, lesz-e autó belőle

2021.06.27. 17:39

A RulettAstra egyre jobban hasonlít egy autóra – meredek ezt leírni, de mégis megtehetem, az elmúlt napok eseményei fényében mintha túl lennénk a nehezén. A neheze nyilván az, amit az ember nem tud otthon egyedül, vagy a haverokkal a SzereldMagadban megoldani, jelen esetben a motor gyűrűzését és a lakatolást. Márpedig most úgy állunk, hogy ez a kettő megvan. Illetve...

Sajnos a lakatolás sem csak lakatolás, illetve a fémmunka tárgyköre meglehetősen kötött, ezt az Avalon Bosch Car Service munkatára, Misi el is végezte. Ott a pőre lemeze, kihegesztve, csiszolva. Viszont mielőtt letüsszentjük, még mindenképp glettelni kell... izé, gittelni... nem, nem, kittelni. Igen, nagyjából én is úgy voltam a karosszéria munka ezen szakaszaival, mint a Rikárdó üléssel, a Rambó fékkel, vagy a Hullám-Karton hifivel, vagyis háttal ültem a mozivászonnak.

Érdemes tisztázni tehát: a glettel akkor találkozunk, amikor beverünk egy szöget a falba, kiomlik egy félöklömnyi darab, és ezt vissza kell pótolni. Bekeverjük a fogkrémállagú masszát, betömjük a falba, elsimítjuk, majd a száradás után becsiszoljuk. Ha jól dolgoztunk, ember meg nem mondja, hogy benéztük a kép felszögelést, valami hasonlót kell az autóval is művelni, csak az autónál gittet használunk. Azaz kittet.

A kitt a matéria eredeti, német írásmód szerint leírt neve, itthon gittként ismert, a rengeteg német jövevényszó, valamint a zöngés-zöngétlen mássalhangzók miatt ez a legelterjedtebb megnevezés. Nem célom a Csikós vándorserleg megszerzése a nevezéktani eligazításért, a lényeg az, hogy a gittelés és a felületkezelés rám maradt a lakatolás után. És bár a glettelésben a tapasztalatom négyzetméterek százaiban mérhető, az autónak van egy olyan rossz tulajdonsága, hogy térbeli tárgy.

Hiába érzem tehát magam a két dimenzió Paganiniének, a gittelésben segítségért folyamodtam, a szerkesztőségi szakember-szeánsz aztán Sipos Geri nevét dobta ki. Ő amellett, hogy Totalbike Motordoktorja, légi forgalmi irányítónak tanul, de ami ennél is fontosabb, tudja, melyik végén kell megfogni a csavarhúzót. Így jövő csütörtökön elgurulok hozzá az Astrával, aztán bízom benne, hogy este egy egybefüggően fehér autóval távozom. A lakatolásról és a felületkezelésről aztán egy tartalmasabb videóval fogunk megemlékezni.

Aztán nekivágunk egy igazán tartalmas júliusnak, ugyanis az Astrából ebben a hónapban autót kell faragni. Például kell neki egy beltér: most a szigetelés és a kárpitozás sincs bent, ezeket alaposan tisztítjuk, és csak utána pakoljuk vissza. Meg akkor már kéne egy szett nem szétült, nem lyukas ülés az autóba, előre-hátra egyaránt. Pár hónapja nagyon örültem, hogy lett egy pár új első ajtónk, rozsdamentes, viszont ahogy szereltünk Bolla Gyuri kertjében, feltűnt a fényben, hogy bizony horpadt az ajtó, márpedig nem maradhat úgy, kerítenem kell egy színben egyező balos darabot.

Szintén optikai probléma a horpadt sárvédő, valamint a csúnya géptető: ezekből már mind a garázsban várják a felszerelést a cseredarabok, csak mivel az autó hol szervizben, hol lakatosnál állt, nem láttam értelmét pörögni rajta. Már csak azért sem mert a mechanika az első: a szerkesztőségben várja egy készletnyi fékalkatrész a beszerelést, és a futómű teljes felújítása is közeleg, mindkettőről nagyon alapos videó készül majd. És mindezt beleszorítani a júliusba, hát, az nem lesz egyszerű.

Viszont akármennyire is tele van a tököm néha az egésszel, gyakran jön olyan visszacsatolás, ami igazolja az egész szopástengert: legutóbb a Parkoló Parádén villantottam meg az autót. Sokan kérdeztek, sokan a személyes történetüket osztották meg, de a kedvencem az az olvasó volt, aki a saját, halmozottan hátrányos helyzetű F Astra kombiját akarta összefényképezni a RulettAstrával, fennkölt pillanat volt. Mosolyogva nézett, hogy az én 400 ezret futott autóm még épp bejáratós, de az ő 1,6 Ecotecje túl van a 650 ezer kilométeren. Szóval folytatjuk, és erős lesz a véghajrá, de érdemes lesz követni.

Kövessétek a Rulettastra tartalmakat aTotalcaron , a  Youtube csatornánkon , az Instagramon, és aWorldofastralogy-n!   

Csatlakoznál?

Ha támogatóként beszállnál a projektbe, akkor írj a rulettkerek@mail.totalcar.hu címre.