Ezekből a járművekből lettek a filmsztárok

2022.02.19. 16:20

Aliens (A bolygó neve: Halál), M577 APC, azaz egy Hunslet reptéri vontató

Az 1986-ban készült tetralógia második részének óriási kultusza lett az elmúlt 36 évben. Talán még a filmnél is kultikusabb a benne szereplő páncélozott szállító harcjármű, filmes nevén M577 Armored Personnel Carrier (APC). Az Alien APC-nek olyan nagy a rajongótábora, hogy néhányan teljes harci járműcsaládot álmodtak az M577 alapján, amelyben többek között harckocsi és önjárólöveg is van.

Ronald Ray Cobb filmes designert, (ő építette a Vissza a jövőbe DeLoreanjét is) kérték fel arra, hogy tervezzen a filmhez egy harcjárművet. Költségkímélési okokból nem a semmiből, hanem egy Hunslet ATT 77-es repülőtéri vontatóból építették meg a járművet. A Heathrow repülőtéren dolgozó öreg vontatót a British Airwaystől vásárolták meg. A 72 tonnás, tíz méter hosszú ATT 77-est előbb megszabadították a burkolataitól és a ballasztsúlyoktól, mert túl nehéz lett volna a forgatáshoz. Ezután Cobb rajzai alapján újra burkolták az APC-t, de az összes eredeti műszaki megoldást meghagyták, így a járműbelsőben készült felvételek valójában egy stúdióban készültek. A jármű átépítése mindössze két hetet vett igénybe és készült a naggyal párhuzamosan egy 1/16-os méretarányú kicsinyített változat is. Az M577 APC a forgatások után egy produkciós iroda előtt álldogált, ha minden igaz üzemképesen, egészen 2000-ig, amikor is leselejtezték, majd nem sokkal később elbontották.

Dumb és Dumber (Dilibogyók) kutyamobilja, vagyis egy Ford Econoline

Az 1994-ben bemutatott Dumb és Dumber az egyik legőrültebb valaha készült vígjáték. A cselekmény szerves részéhez tartozik Dumber (Jeff Daniels) munkaeszköze, vagyis a kutyakozmetika kisáruszállítója. A filmhez egy 1984-es Ford Econolinet (E350) alakítottak át kutyává. A jármű átépítését úgy végezték, hogy műanyag szőrmeimitációból táblákat vágtak ki, és azokat ragasztották fel a Ford furgon kasznijára. A tervezésben több amerikai divatcég is segédkezett. A filmben szereplő eredeti autó az évek során elveszett, de számos replika készült belőle, sok olyan is, amelyeket valódi kutyakozmetikák használnak.

The Big Bus (A nagy busz), azaz két Oshkosh tűzoltóautó

A The Big Bus című vígjátékot 1976-ban mutatták be. A film egy atommeghajtású buszról, a Cyclopsról, szól, ami nonstop közlekedik New York és Denver között a Coyote Bus Lines üzemeltetésében. A bonyodalom akkor kezdődik, amikor egy, az olajcégekkel szövetséges terroristaszervezet szabotázsakciókat helyez kilátásba a busz ellen.

A száztíz utas befogadására alkalmas Cyclopst a film szerint minden földi jóval felszerelték, így van benne bowling-pálya, bár, hálószobák, úszómedence, márvánnyal díszített fürdőszoba, és a defektes kerekeket menetközben is cserélni lehetett.

A Cyclops megépítésére nem kevés időt és pénzt fordítottak a film készítői. A munka majdnem egy évig tartott és másfél millió dollárt öltek bele. A kocsit a híres hollywoodi dizájner Joel Schiller tervezte. A Big bus a becenevét a homlokfal közepén látható egyetlen hatalmas fényszóróról kapta. A filmben a kocsi egy csuklósbusz, de a valóságban két különálló, négytengelyes Oshkosh reptéri tűzoltóautó-alvázra készült, amit alaposan meghosszabbítottak. A két felet szét lehetett kapcsolni és azokat külön vezetni. Így könnyen elérték a forgatási helyszíneket, ahol a busz két felét újra összerakták.

A megépült kocsit a 80-as évek elején leselejtezték, majd megpróbálták értékesíteni, de nem érkezett komolyan vehető ajánlat a megvásárlására, így a Cyclops mindkét felét elbontották. Azóta néhány évente mindig akadnak önkéntesek az USA-ban, akik újra megépítenék a kocsit. Legutoljára 2010-ben cikkeztek erről, de sajnos napjainkra ez már horribilis összegbe kerülne, ezért kicsi arra az esély, hogy újra az utakon lássuk a kultuszfilmmé vált Big Bus főszereplőjét.

Mad Max: Fury Road (Mad Max: A Harag útja), Gigahorse, azaz kettő Cadillac DeVille Coupe

A 2015-ös, Tom Hardy főszereplésével készült Mad Max film egyik legkülönlegesebb járműve a két cadillac DeVille Coupe karosszériájának felhasználásával készült Gigahorse. A film alkotói, már évekkel a forgatások megkezdése előtt úgy döntöttek, hogy a látványos jelenetekhez nem CGI-t hívnak segítségül, hanem a filmben szereplő járműveket megépítik.

A Gigahorse építését, Peter Pound designer tervei alapján kezdték meg 2011-ben. Ekkor azonban még csak egy Devillel számoltak. A Gigahorse-nak viszont, a produkció vezetőjének Colin Gibsonnak az elképzelései szerint magas toronnyal kellene rendelkeznie. Ezért kettő 1959-es Cadillac DeVillet vásároltak a filmhez, amelynek egyedi alvázat építettek és szintén kettő 502-es Chevrolet V8-as blokkot építettek be, amelyhez egy automata, Allison teherautó sebváltót kapcsoltak. A traktorgumikkal szerelt, működőképes jármű végül 10,5 tonna és 1200 lóerős lett. A forgatások alkalmával 125 km/h-val is hajtották. Azokban a jelenetekben, amelyekben a Gigahorse szerepel, nem használtak CGI-t, számítógépes grafikát csak a kipufogókból feltörő lángnyelveknél használtak.

Robocop (Robotzsaru), 6000 SUX a jövő autója, vagyis az Oldsmobile Cutlass

Az 1987-ben készült első Robotzsaru filmben van egy érdekes autó, ami amolyan fricska a detroiti autógyártásnak. Erre utal az autó neve, SUX vagyis szívás, és az is, hogy az autó mindössze egy gallon benzint igényel 8,2 mérföld megtételéhez. A 6000 SUX először egy, a tévében futó reklámban tűnik fel a mozifilmben, majd egy túszejtő egyik követelése lesz egy ilyen kocsi.

A 6000 SUX valójában egy 1977-es Oldsmobile Cutlass Supreme. A filmhez két működőképes autót építettek, valamint egy harmadikhoz is gyártottak alkatrészeket, amit később felrobbantanak. A Cutlassnek meghosszabbították az elejét és egy áramvonalas hátsórészt építettek hozzá. Az autó külső borítását habanyagból és műanyagidomokból készítették el. A Cutlass belső terét és hajtásrendszerét nem változtatták meg a filmhez. Mindkét filmhez épített jármű megvan még, az egyik egy Los Angeles melletti roncstelepen rohad, a másik pedig az egyik Hollywoodi múzeumban tekinthető meg.

Judge Dredd (Dredd bíró), Land Rover taxi, ami valójában katonai teherautó

A Silvester Stallone főszereplésével 1995-ben készült filmben szereplő taxik az egyik legérdekesebb valaha készült mozifilmes járművek. A sztori szerint 2139-ben járunk, amikor is annyira ellepi Mega City (ami elvileg New York), város utcáit a bűnözés, hogy a városvezetés a bíróságokon lévő nyomást enyhítendő, egyszemélyes bírókat vezényel a város utcáira.

A filmben érdekes járművek közlekednek Mega City útjain. A ma is nagyon futurisztikusnak tűnő autókat a Land Rover készítette. Az autók első vázlatait a Land Rover zseniális formatervezője David Woodhouse rajzolta. E tervek alapján a Land Rover fejlesztőrészlegének húsz mérnöke, Gorden Sked vezetőtervező irányításával látott munkához. A járművek elkészítésére mindössze három(!) hónapja volt a csapatnak. A mérnökök az 1972 és 1978 között gyártott Land Rover FC 101 teherautót vették alapul, amelynek a hajtásához nem nyúltak, így maradt az eredeti 118 lóerős, 3,5 literes, V8-as blokk és a teherautó alváz is. A filmhez összesen 31 járművet épített a Land Rover, amelyek mindegyike működőképes és vezethető volt. Egy autó teljes értékű, futurisztikus belső teret és üléseket is kapott, kettőt pedig levizsgáztattak közúti forgalomra is, hogy az Egyesült Királyságban közlekedhessen a forgatási helyszínek között. Az autók sokáig a Land Rover egyik raktárában porosodtak, majd a cég eladta őket gyűjtőknek és filmes múzeumoknak.

Total Recall (Az emlékmás) Johnny Cab, az önvezető taxi

Az 1990-ben készített Az emlékmás című film, Arnold Schwarzenegger főszereplésével, mára kultuszfilm lett. Számos meghatározó jelenetet láthatunk a mozifilmben, az egyik ilyen a taxi robotsofőrjével készült párbeszéd. A film a Johnny Cabbel igen jól felvázolta a jövőt, ugyanis ez a fajta taxi teljes mértékben önvezető volt. Hogy a Johnny Cab milyen járműből lett átépítve, azt sokan próbálták már kideríteni, de eddig nem jártak sikerrel. Az viszont bizonyos, hogy a filmhez 6-7 Johnny Cab is készült, amelyek nagy valószínűség szerint Volkswagen Bogarak alvázaira épültek, amelyre fából, fémből és üvegszál erősítésű poliészterből készítették el a karosszériát. A Johnyy Cabekből néhány fennmaradt az utókor számára, néha egy-egy rosszabb állapotú felkerül az aukciós oldalakra horribilis összegért.

Time cop (Időzsaru) Every Car, ami egy Volvo 740-es

A Jean-Claude Van Damme főszereplésével 1994-ben bemutatott Időzsaru című film a távoli jövőben, 2004(!)-ben játszódik, amikorra a tudósok rájöttek arra, hogyan lehet az időben utazni. A főszereplő feladata az, hogy a múltban megakadályozzon egy jövőben megtörtént gyilkosságokat.

A filmben szereplő, nagyon fura járművek itt is önvezetőek, de a sofőr nem egy robot, mint a Johnny Cabnél, hanem egy számítógép. Így a Rod Quin által tervezett autóknak a távoli jövőben ablakai sincsenek. Az Every Car a főhős autója a mozifilmben, ami valójában egy Volvo 740-es. A járművet úgy készítették, hogy a lecsupaszított 740-es kasznijához zártszelvényeket hegesztettek és egy külső héjat hoztak létre. Ezután modellező agyaggal töltötték ki a Volvo külsejét, majd kifaragták a jármű formáját. Rod Quin azt nyilatkozta, hogy amikor először meglátta az agyaggal kitöltött formát, az úgy nézett ki, mint egy nagy, kerekes krumpli. Az ajtókat poliészterből öntötték, amely működéséhez a CD meghajtók tálcája adta az ihlettet. Az Every Car, bár működőképes és vezethető volt, de nem sokat gurult a saját lábán, mert borzasztó nehéz volt, és nem lehetett belőle kilátni.

The League of Extraordinary Gentlemen (A szövetség), a Nemo mobil

Nem lett kasszasiker a 2003-as Szövetség című film, amely Nemo kapitány kalandjairól szól. A filmnél sokkal sikeresebb lett a steampunk stílusban épített, alaposan feldíszített, hatkerekű Nemo mobil, amit egy kiszuperált Land Rover tűzoltóautóból építettek át. A műszaki alapok az öreg tűzoltókocsiból maradtak meg az autóhoz. Ennek a járműnek a meghosszabbított alvázára, egy fémvázat készítettek, amelyre üvegszál erősítésű poliészter héjat rögzítettek. A hatkerekű szörny alá 28 hüvelykes kerekeket tettek, a díszítéseket pedig szobrászművészek készítették. Az autó sokáig egy filmes telephelyen állt, azonban a Nemo mobilt 2015-ben elárverezték 25 000 fontos kikiáltási áron.

Star Wars X-34-es sikló, ami valójában egy Bond Bug

Több Star Wars filmben is szerepel az X-34-es sikló, amely többek között Luke Skywalker közlekedési eszköze volt a Tatooin bolygón. Az X-34-es Speedlander nem csak CGI-ban létezik, több működőképes példányt is építettek a különböző Star Wars filmekhez. Az alapjármű minden esetben a háromkerekű Bond Bug volt, amelynek az üvegszálas karosszériáját leszerelték az alvázról, majd erre építették rá a szappantartó formájú X-34-es kaszniját. A 750 köbcentis motort és a teljes hajtást a négyfokozatú váltóval együtt meghagyták. Így könnyen vezethető volt a kerekes X-34-es, maximum 40 kilométeres óránkénti sebességgel. A forgatások végeztével alapos utómunkával eltávolították az X-34-es kerekeit és felgyorsították a járművet. Több ilyen háromkerekű X-34-es látható különböző múzeumokban, néhány azonban csak replika.