Soványabb parádét tartott Oroszország a győzelem napján

2022.05.10. 13:42

Oroszország egyik legnagyobb ünnepe a második világháború lezárásának időpontja, azaz május 9-e, a győzelem napja. Ezen a napon tette le a fegyvert a náci Németország, legalábbis orosz idő szerint, az európai szerint ez az időpont még május 8-ra esett az időeltolódás miatt. A győzelem napján minden évben ünnepségsorozatot rendeznek, amelynek fénypontja a nagyszabású moszkvai katonai parádé. Ilyenkor a Kreml előtt felvonul az orosz hadsereg színe-java, és általában itt láthatjuk először az orosz hadsereg legújabb katonai fejlesztéseit.

Az elmúlt években ilyenkor akár 400-500 katonai jármű is felvonult, a parádé akár 2-3 órásra is nyúlhatott. Idén ez másként alakult. A program mindössze 43 percig tartott, és alig 130 harcjárművet láthatott a nagyérdemű, amelyek között ezúttal újdonság sem akadt. Teljesen elmaradt a légi parádé, amely hagyományosan a megemlékezés leglátványosabb eleme. A Kreml a légijárművek felvonulásának elmaradását a rossz, felhős időjárási körülményekkel magyarázza. Az ukrán hírszerzés szerint azonban azért fújták le a légiparádét, mert tartottak tőle, hogy az oda tartó gépek közül néhányat lelőhetnek az esetleg Oroszországban ügyködő szabotőrök. Ez utóbbi magyarázat sokkal hihetőbb, ugyanis egyrészt a korábbi években az orosz légierő többször, sikeresen viharágyúzta a Moszkva feletti felhőket, hogy a légi parádé megtartható legyen. Másrészt pedig a fotókon jól látható, hogy szép idő volt Moszkvában ezidőtájt. Lássuk, milyen technikát vonultatott fel idén az épp háborúban álló orosz hadsereg: