Harmadik generációs Lexus LS430

2003.09.01. 16:47

Frakfurtban leplezik le a Lexus több mint tíz éves csúcsmodelljének legújabb változatát. Elölről az új I-AFS lámpatestek, mélyebb és szélesebb lökhárító, valamint a hangsúlyosabbá domborított motorháztető, hátulról az átformált csomagtérajtó és a finoman átmetszett LED-es hátsó lámpatest tűnhet fel azoknak, akiknek egyáltalán az LS430-as masszív bálnaformája feltűnik.
Az autót az eddig is bevált 279 lóerős 4,3 literes V8-as hajtja, maximális nyomatéka 417 Nm 3400 1/min-nél. A hozzá kapcsolódó hatfokozatú automata váltóval a nagy Lexus 6,3 másodperc alatt éri el a 100 km/h-s tempót.

Az LS430-asban is megtalálható - a szokásos első és oldallégzsákok mellett - a térdlégzsák, mely a műszefal alól katapultálva elsősorban a lábak alsó traktusát védi, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy a szerkezet csökkenti a medencesérülés kockázatát, valamint a feji és mellkasi sérülések súlyosságát is, mivel kevésbé engedi a testet kifordulni az ülésből.

Az I-AFS a kanyarfényszóró Lexus-féle megoldását jelöli, mely a kormányelfordítás szögét és az autó sebességét figyelembe véve világítja az utat. Tolatáskor az autó mögötti területet a 7 colos monitoron figyelhetjük, ezen jelennek meg a Lexus új, 300 szóbeli parancsot ismerő hangirányítású navigációs rendszerének információi is.