Egy év haladékot kapott a PT Cruiser

2009.08.01. 11:40

Korábban úgy nézett ki, végleg elbúcsúzhatunk a Chrysler retro-kompaktjától, de egyelőre nincs mivel kiváltani, így még egy évet marad.

Már az év elején azt lehetett hallani, hogy a gyárleállítások után már nem kezdik újra a PT Cruiser gyártását, hiszen a maga kilenc évével az egyik legöregebb modell a Chrysler, sőt, az egész detroiti autóipar gyártásban tartott modelljei közt, és az eladások sem indokolták a megtartását. A Fiat vezette új Chrysler azonban óvatosabban bánik az ilyen döntésekkel: a csődeljárás kapcsán végrehajtott átszervezések után már nem fenyegeti a céget, hogy fizetésképtelenné válik, viszont kínálni kell valamit addig is, amíg az olaszok által hozott műszaki alapokra elkészülnek a Chrysler és a Dodge következő generációs modelljei.

A PT Cruisert a Chrysler 2000-ben mutatta be, és a típus 2001-ben érte el pályafutása legjobb eredményét: ebben az évben 144 ezer példányt értékesítettek belőle. Később jelentősen visszaestek az eladások, de még 2008-ban is több mint 50 ezret vásároltak belőle, méghozzá különösebb marketing nélkül. Ha azt nézzük, hogy a PT gyakorlatilag magától fogy, és már rég visszahozta a fejlesztésébe ölt dollármilliókat, tulajdonképp nincs is nagy veszítenivalója a Chryslernek, ha 2010 közepéig még gyártásban tartja.