Újabb márka szűnik meg: Saturn

2009.10.01. 13:15

A Saturn márka eladása kútba esett, így a GM kénytelen lesz megszüntetni, pedig máig úgy nézett ki, a Penske csoport irányításával tovább működhet.

saturnastra

A csődeljárás előtt úgy tűnt, a Saturn, amely korábban jórészt átcímkézett Opeleket árult Észak-Amerikában, biztosan tovább élhet a General Motors birodalmon kívül. Az autókért ugyan nem lelkesedtek különösebben a vásárlók, de a Saturn kereskedőhálózat olyan jó hírnevet szerzett ügyfélközpontú szolgáltatásaival, hogy a Penske, Észak-Amerika legnagyobb független autókereskedő cége hajlandó lett volna fenntartani. Az egyetlen – és mint kiderült, igazán komoly – probléma az volt, hogy honnan szerezzenek Saturn néven eladható autókat.

A Penske a Renault-Samsunggal tárgyalt, és egészen idáig úgy nézett ki, Dél-Koreában gyártott Renault- és Nissan-alapú modelleket forgalmazhattak volna a Saturn hálózaton keresztül, miután a GM abbahagyja a szállítást 2010-ben. A Renault igazgatótanácsa azonban nemet mondott a tervre – nyilván belátták, hogy testvérmárkájuknak, a Nissannak hiba volna konkurenciát csinálni –, így a Penske is kénytelen volt elállni vételi szándékától.

Így a Saturn a General Motors nyakán maradna, a nemrég átszervezett amerikai gyártó viszont nem szeretné vállalni a fenntartásával járó költségeket, ezért az év végén inkább bezárja a hálózatot.