Ilyen lesz az új csúcs-Peugeot

2010.07.12. 17:32

Az 508-as gyári képsorozatából szivárgott ki két fotó, amelyeken a szedán, illetve a kombi változat látható.

Jól látható, hogy a Peugeot tervezői itt már megpróbáltak elszakadni a korábbi, vigyori, ferdeszemű egyenarctól: az új hűtőmaszk inkább audis, némi japánautós beütéssel, de nagyon kevés önálló egyéniséggel. Simán elhinnénk, hogy Volkswagen, Toyota vagy Chevrolet, ha más jelvényt szerelnének rá. Ugyanakkor a nagy, gömbölyded karosszéria egyértelműen a leköszönő 407-es fölé lő: nagyobb és elegánsabb, ami nem is csoda, hiszen pótolnia kell a 607-est is, amely szintén eltűnik a Peugeot-palettáról.

Az az érzésünk, hogy a Peugeot-nál egyelőre csak azt tudják biztosan, mit nem akarnak. A korábbi, igazán sikeres egyen-formavilággal, amelyet a 206-ossal vezettek be, és néhány éve még az egész kínálatot uralta, szakítani akartak, de úgy néz ki, az 508-as tervezésekor még nem találták meg azokat az új jellegzetességeket, amelyektől a jövő Peugeot-jai felismerhetővé válhatnának. Ez nem jelenti persze, hogy az új csúcsmodell ne lehetne ugyanúgy sikeres, mint a VW Passat vagy az Opel Insignia. Jó műszaki tartalommal és minőségi kidolgozással feltűnő formaterv nélkül is el lehet adni egy autót – az a kérdés, hogy ezekkel az erényekkel rendelkezik-e az új Peugeot.

Adatokat egyelőre nem közöltek a franciák, de ez nem is csoda: a premiert a Párizsi Autószalonon tartják szeptember utolsó napjaiban.