Tovább nyomul a Saab

2010.09.19. 14:45

A svédek addig ütik a vasat, amíg meleg. A 9-5 motorparkja bővül, és nemcsak lefelé, hanem felfelé is. A jelszó továbbra is turbó, olyannyira, hogy a két új motor közül az egyikre két feltöltőt is ráakasztottak, és összkerékhajtást is kapott. Mellékesen egy hidegebb vasat is elkezdtek püfölni a svédek, a 9-3-ast.

Komoly meglepetést nem okoznak a változások, hiszen a 9-5 motorválasztéka az Opel Insigniáéra épül, és nem csináltak belőle titkot, hogy a kisebb, 1,6 literes turbós benzinmotor is bekerül majd a GM-től függetlenedett márka új típusába. A motor teljesítménye 180 lóerő, méretéhez képest tisztes, 230 Nm nyomatékkal, amit 2200 és 5500 között ad le, igaz, erre csak rövid ideig hajlandó, a turbónyomás ideiglenes megemelésével. Ez pedig bőven elég ahhoz, hogy az Insigniánál testesebb 9-5 pont 9,5 másodperc alatt elérje a százat. A gyár 7,8 literes szabványos átlagfogyasztást ad meg a típushoz, de ez még véletlenül sem arra az esetre értendő, amikor kiaknázzák a maximális nyomatékot. Az új motorral a Saab 9-5 alapára 9,95 millió forint.

Valószínűleg nagyobb érdeklődésre tarthat számot a 9-5-ben a kétliteres, lépcsőzetes feltöltésű dízelmotor, amelynek csúcsteljesítménye 190 lóerő, és akár 400 Nm nyomaték leadására is képes. A már korábban használt 1,9 literes motor új, nagyobb lökettérfogatú változatáról van szó, amelynél egy kisebb feltöltő dolgozik az alsó fordulatszám-tartományban és egy nagyobb a nagy fordulatszámokon, így annak ellenére alul rugalmasan viselkedik, hogy a csúcsteljesítménye nagy, literenként közel 100 lóerő. A Saabban most először kombinálják ezt a motort összkerékhajtással, ez opcióként kérhető a Linear, Vector és Aero felszereltségekhez. Egyelőre csak kézi váltóval elérhető az új motor. Fronthajtással 10,35 milliótól elérhető a 2.0 TTiD motor, az XWD változat indulóára már átlépi a 11 milliós határt.

A Saab új extrát is kínál a 9-5-öshöz. A követési távolságot tartó, radaros tempomat képes akár állóra fékezni az autót, ha az előtte haladó megáll. A stop&go funkciós tempomat 180 és 0 km/órás sebességi tartományban képes dolgozni.

Bár nem szériamodell lesz, azért hetven darabot elkészítenek a 9-3 elektromos változatából (ePower), egy kísérleti program keretein belül, amelynek célja, hogy üzemeltetési tapasztalatokat szerezzenek. A projekt nem csak a Saabé, az elektromos hajtásrendszer beszállítói és egy svéd áramszolgáltató részt vesz benne.

Az átalakított 9-3 SportCombik egész autószerű paraméterekkel rendelkeznek. A végsebesség 150 km/óra és a nulla-száz sprint 8,5 másodperc alatt megvan. Állítólag ehhez 200 kilométeres hatósugár társul, ami a 35,5 kilowatt-órás lítium-ion akkuk alkalmazásának tudható be. Ezek élettartama tíz év, és akár -30 fokig képesek teljes kapacitással üzemelni, ami egyedülálló a ma létező, meglehetősen kevés villanyautó között – bár ismerve Svédország fekvését, ez arrafelé létszükséglet. A zárt körben tesztelt hetven autó adatait a járművekbe épített fekete dobozok rögzítik.