Ilyen lesz az új sport-Suzuki?

2010.10.13. 17:29

A Swift R félelmetesen néz ki, és ha igazak a pletykák, félelmetesen is megy.

swiftr

Úgy tudjuk, a gyári felkészítésű, de alaposan megtuningolt új Swiftet először Pekingben állítják ki valamikor jövő tavasszal, de már most nyilvánosságra került róla egy kép, így fogalmat alkothatunk róla, hogy miként fog kinézni. A Swift R persze csak tanulmány, de egyes források szerint közel áll a következő Swift Sporthoz, amely jóval erősebb lehet a leköszönő változatnál. A japánok eddig 1,6 literes, 125 lóerős motort szereltek a sportváltozatba, amellyel eléggé mérges kisautó került a kínálatba, de úgy hallani, a következő generációba már feltöltött motor kerül. Vannak olyan feltételezések is, amelyek szerint a típushoz már a Volkswagen segítségét vennék igénybe, és az 1,4 literes, 180 lóerős TSI motort építenék bele, amelyet a VW Polo, a Seat Ibiza és a Skoda Fabia leggyorsabb változataiba szerelnek.

Mindez nagyrészt persze csak spekuláció, de az biztosra vehető, hogy a Suzuki a továbbiakban is kínál majd sportos modelleket, hiszen ezek meglehetősen népszerűek Japánban és Európában egyaránt.