Vázlatokon az új Kia Picanto

2010.12.07. 11:28 Módosítva: 2010.12.07. 14:11

Lassan az utolsó, nagyon koreai modellek is lecserélődnek a márka kínálatában – a Picanto például jövő márciusban.

A Picanto még a Kia nagy európai offenzívája előtt született: európai szem számára mondhatni, fura karakter, de annyira nem fogyott rosszul, hogy idő előtt el kellett volna búcsúztatni. Mostanra azonban eljött a modellváltás ideje – végül is, hat éve van piacon a modell – így jövő tavasszal jön az utód, amelyet a Cee'dhez és a Sportage-hez hasonlóan Európában terveztek, a helyi igényeket figyelembe véve. Egyelőre csak egy vázlatot mutattak a típusról, de ez alapján is sejthető, hogy az új modell masszívabb, szögletesebb, fiúsabb karakter lesz.

A műszaki alapok persze nem lesznek újak – hiszen ott a Hyundai i10 bevált platformja, amelyet használhatnak – viszont a formaterven kívül állítólag más különbség is lesz a testvérmodellhez képest. Úgy hallani, a Picanto második generációja egy vadonatúj, az eddiginél erősebb és tisztább háromhengeres dízelmotorral érkezik. A benzinmotorok persze a már ismert választékból érkeznek, a kisebbik 1,1, a nagyobbik 1,2 literes.

A Picanto cseréjével már csak egy modell, a Rio emlékeztet majd a Kiánál a régi időkre, de ez sem sokáig, hiszen legkésőbb 2012 elején ezt is lecserélik majd.