Ez volna a legdögösebb koreai autó?

2012.09.14. 05:39

A Kia már az első Cee'd háromajtós változatát is igyekezett sportosabb hangulatúvá tenni, mint az ötajtóst, és most is hasonlóképp jártak el. A Pro_Cee'd külön mutatkozik be, és az azonos alapok ellenére vagy háromnegyedrészt teljesen más a formaterv.

Azon itt a szerkesztőségben is vita alakult ki, hogy a háromajtós jobban néz-e ki, mint az ötajtós. Az orruk ugyanolyan, de a Pro_Cee'd övvonala meredekebb, a hátsó ablaka kisebb, a fara magasabb – látható, hogy mindent bevetettek. Az előző generációnál azonban, ahol az ötajtós szörnyen unalmas formájú volt, a különbség szembeszökőbb volt. A második generáció azonban ötajtósként is elég lendületes, így a Pro_Cee'd ezúttal nem üt akkorát, mint az elődje.

Műszaki szempontból nincs különbség a két Cee'd változat között, legalábbis egyelőre: minden főegység azonos, még a motorválasztékban sincs eltérés. Ugyanakkor az ígéretek szerint ez lesz az első kompakt a gyártó kínálatában, amelyből lesz tisztességes tuningváltozat. A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint kétliteres turbómotort építenek a leggyorsabb változatba 230 lóerő körüli teljesítménnyel, amely így már felveheti a versenyt a Golf GTI-vel és a többi hasonló méretű hot hatch-csel.

A Pro_Cee'd a Párizsi Autószalonon élőben is látható lesz, a forgalmazását viszont csak a jövő év elején indítják Európában.