Leszállítják a kétmotoros Opel árát

2013.09.14. 10:46

Bár a GM benzin-elektromos modellje, amely Chevrolet Volt és Opel Ampera néven egyaránt ismert, egész jó kritikákat kapott, sőt, 2012-ben az Év Autójának választották, eladni alig lehet, ami elsősorban a magas árnak köszönhető.

Eddig 45 900 eurót kértek egy-egy példányért Németországban – ez átszámítva 13,8 millió forint lenne – de a napokban bejelentették, hogy az új ára 38 300 euró, vagyis átszámítva úgy 11,5 millió forint lesz. Ezzel párhuzamosan az itthoni ára is csökken, 11,99 millió forintra. A változástól egyértelműen azt várja a GM európai részlege, hogy többen választják majd a konnektorról is tölthető modellt, bár nagy kérdés, hogy ekkora árcsökkenés elég lesz-e.

A baj az, hogy az Ampera kívülről ugyan kompakt modellnek tűnik, de a helykínálata a testes akkumulátor miatt inkább egy kisautóéra emlékeztet, hisz a T alakú Li-ion cellacsomag mind az utastérből, mind a csomagtérből jelentős részt foglal. Ugyanakkor az ára még így is a luxuskivietű nagykocsikéval vetekszik – ennyiből két, hasonlóan takarékos és hasonló használati értékű dízelmotoros jármű biztosan kitelik.

Már hallhattuk a GM részéről, hogy a következő generáció fejlesztésénél más arányokat kívánnak alkalmazni. Ha igaz, csökkentik a méregdrága, nehéz és terjedelmes akkumulátorok méretét. Így ugyan csökken a tisztán villamos hatótávolság, viszont az autó elérhetőbb árú lehet. A cél nyilván az lenne, hogy a dízeleken kívül a Toyota Priusszal is versenyre kelhessen a típus. A következő generáció azonban még messze van – addig viszont nem tehetnek mást, csak bízhatnak benne, hogy az árcsökkentés beválik.