Már megvehető a repülő autó

2017.02.13. 17:00

A PAL-V-ről 2004-ben hallottunk először, azóta folyik a fejlesztése, amely mostanra gyártásra kész terméket eredményezett. A tervek szerint 2018-ra kapja meg a kész gépet, aki most megrendeli, de aki az elsők közt akar lenni, az borsos felárat kell, hogy fizessen.

A sajátos jármű persze tele van kompromisszumokkal, de még mindig kevésbé ormótlan szerzet, mint a Terrafugia, vagy akár a szlovák Aeromobil. Itt ugyanis nem merev szárnyak, hanem forgószárny segítségével teszik repképessé a járművet, bár nem helikopterként repül: az elv az autogiróéval egyezik meg, ami rövid fel- és leszállást, de repülőgép-szerű vezethetőséget eredményez. A talajon három keréken gurul a PAL-V, és a motorkerékpárokhoz hasonlóan döntve veszi a kanyarokat – így oldották meg, hogy a relatíve magas és keskeny jármű ne legyen borulékony.

Szárazföldön száz lóerős motor hajtja a gépet, amely ilyenkor 9 másodperc alatt gyorsulhat százra, a végsebessége pedig 160 km/h. A gyáriak szerint ilyenkor 9 litert fogyaszt száz kilométeren, és úgy 1300 kilométert mehet egy tankkal. A levegőben 200 lóerő mozgatja, a végsebessége ilyenkor 180 km/h, és 500 km-t tehet meg egy tank üzemanyaggal. A két üzemmód közti váltás csak részben automatikus: a rotoragyat motor emeli fel, de a rotorlapátokat és a gép farkát kézi erővel kell kihajtogatni és rögzíteni. A felszálláshoz durván 90x200 méternyi akadálymentes területre van szükség, de a jogszabályi háttér miatt a PAL-V tulajok a legtöbb országban reptérhez lesznek kötve, nemigen lesz lehetőségük közútról felszállni.

A kis holland cég persze megkéri a hibrid jármű árát: a Liberty Pioneer Edition, amely a türelmetlenebb vásárlóknak szól, 499 ezer euróba, azaz majdnem 154 millió forintba kerül. Ebből 90 példányt terveznek legyártani. Később átállnak a Liberty Sport változat gyártására, amelynek az ára 299 ezer euró, átszámítva úgy 92 millió forint lesz – ezt szánják a hosszú távú sorozatgyártmánynak. Az ár mindkét esetben tartalmaz vezetési leckéket, de a Sport változat kevésbé lesz testre szabható.

Egyelőre nehéz megítélni, hogy mennyire válhat népszerűvé a különös jármű. A magas alapár – ennyi pénzből gyakorlatilag bármilyen autó, és mellé egy tisztességes kisrepülő is kijön – és a magas fenntartási költség miatt egyelőre nem tűnik célszerű eszköznek még azzal a rugalmassággal együtt sem, hogy lábon visz otthonról a célig, nagyrészt légvonalban. Ám ha beindul a gyártás, és el tudnak passzolni ezen az áron néhány száz példányt, az magában hordozza az árcsökkenés lehetőségét.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.