Nio Eve: a legelszálltabb villanyautó?

2017.03.14. 07:28

A Tesla sikere rengeteg befektetőt vonz a villanyautó-fejlesztéssel foglalkozó cégekhez, így újabb és újabb szereplők bukkannak fel a piacon. Az egyik ilyen a Nio, amely tavaly egy több mint 1300 lóerős villany-sportkocsival indított, de most egy egész más karakterű tanulmányt leplezett le. Az Eve is tisztán elektromos hajtású, és állítólag képes önmagát vezetni, az igazi újdonsága mégsem ez, hanem a belső kialakítása, amely igazán forradalminak tűnik.

A hatalmas tengelytávú jármű az elektromos hajtás minimális helyigénye miatt egyetlen hatalmas, osztatlan utastér, amelyet két, az autó teljes oldalfalát elfoglaló tolóajtón át lehet megközelíteni. Van ugyan két hagyományos elrendezésű első ülése, sőt, egy kormányra emlékeztető készség is a baloldalon – így valószínűleg vezethető is, ha valakinek ez a perverziója – de hátrébb sokkal inkább emlékeztet egy nappalira. Az oldalablakok egyben hatalmas érintőkijelzők is, hátul pedig egy olyan szuperkényelmes kagylóülést is kialakítottak, amelyben akár alhat is az utas, ha épp ahhoz van kedve.

Az autó Nomi nevű mesterséges intelligenciája más járművekkel is képes kommunikálni, feltérképezi az utasok igényeit, és persze vezeti az autót, ami a jelenleg elterjedt besorolás szerint annyit jelent, hogy 5-ös szintű robotpilótaként működik. Ez olyasmi, amit a gyártók többsége legkorábban 2025-re ígér, de a Nio már 2020-ra ígéri a sorozatgyártás és a forgalmazás megindítását, legalábbis az Egyesült Államok területén.

A futurisztikus üvegkalicka persze még csak tanulmány – nem csodálkoznánk rajta, ha egyes műszaki megoldásait, amilyen a két óriási tolóajtó, a szériagyártásig egyszerűbbekkel váltanák fel – és egyelőre lehetetlen eldönteni, hogy az ígéretekből mi valósulhat meg. Már csak azért is, mert egyelőre az önvezető autókkal kapcsolatos jogi problémák sem oldódtak meg, de a három év fejlesztési idő is meglehetősen szűkösnek látszik. Az Eve mindenesetre olyan ígéret, amelyre érdemes várni: ha tényleg megvalósul, nagyon könnyen elhomályosíthatja az összes versenytársat – beleértve a Teslát, és a nagy autógyártókat is.