Már épül is a Polestar saját gyára

2017.11.24. 11:42

Éppen csak megtudta a világ, hogy önálló márka lesz a Volvo házi tuningműhelyéből, már építik is a gyárat a Polestarnak. Hol máshol, Kínában.

Októberben tudatta a Volvo a világgal, hogy külön útra tereli a teljesítmény-orientált autók gyártását és az eddig sportcsomagként ismert Polestarból külön márka lesz. Meg is mutatták a szétválás első lépését, a két éve még Volvóként bemutatott Concept Coupé tanulmányra épülő Polestar 1-et. Egy 600 lóerős sporthibridet, ami akár 150 kilométert elmegy tisztán elektromos üzemben. Ezzel nyitnak, de már szó van egy elektromos autóról, amit a Tesla Model 3 mezőnyébe szánnak és 2020 körül jönne egy villanyos városi terepjáró is tőlük.

A Polestar annyira önálló lesz majd, hogy már épül saját gyártóközpontja a délnyugat kínai Csengtuban. Kevés vigasz Európának, de azért jutott norvég kötődés is a történetbe: az ultramodern központot egy norvég építészstúdió, a Snöhetta tervezte. A központban messze nem tömegtermelés megy majd: a Polestar 1-esből eleve nem terveznek többet évi 500 darabnál, másrészt a központ a gyártás mellett egyfajta látogatócenter is lesz saját tesztpályával, ahol a potenciális ügyfelek előre kipróbálhatják a modelleket. A tervek szerint a jövő év közepén indul a termelés Csengtuban.