2018.02.07. 10:37

Az új Sprinter drasztikus stílusváltást hoz az elődökhöz képest, de a gömbölydedebb forma messze nem olyan lényeges, mint a burkolat alatti újítások. A furgont nagyjából 1700 kivitelben lehet majd megrendelni, már nem csak hátsó- és összkerék-hajtással, de fronthajtással is.

Ez persze csak a Mercedesnél újdonság, a Ford Transitból már évtizedek óta készül első- és hátsókerék-hajtású változat is. A fronthajtás előnye egyebek közt a hajtáslánc kisebb tömege: az elsőkerék-hajtású Sprinter 50 kilogrammal több terhet szállíthat azonos össztömeg mellett. A fronthajtású kivitel 3-4,1 tonna közötti változatokban lesz elérhető, míg hátsó- vagy összkerék-hajtással akár 5,5 tonnáig is felmehet a teljes tömeg.

A legnagyobb rakterű változatba 17 köbméternyi áru pakolható, a személyszállító kivitelek közül pedig 20 személyes lesz a legnagyobb. Hatféle felépítmény-változat lesz elérhető: az áruszállító, a Tourer néven forgalmazott kisebbik személyszállító, két platós kivitel – egy szimpla, egy dupla kabinnal –, egy busz, és egy lecsupaszított modell, amelyet kifejezetten lakóautó-építő cégeknek kínálnak majd.

A Sprinterbe kétféle dízelmotor ötféle változatát építik majd: a 2,1 literes négyhengeres dízel a teherszállító változatokba háromféle, 114 és 163 lóerő közti teljesítménnyel kerül be, míg a lakóautó-kivitelekhez egy 177 lóerős négyhengeres is elérhető lesz. A csúcsváltozatba a háromliteres V6-os turbódízel kerül 190 lóerővel. Az összes motor urea-befecsendezéses redukciós katalizátorral készül. Minden változat elérhető lesz hatfokozatú kézi váltóval és automatával is. A fronthajtású Sprinterekbe egy új, 9 fokozatú szerkezet kerül, míg a hátsókerék-hajtásúakba a Mercedes luxusautóiból már ismert hétfokozatú 7G-Tronic automatát építik.

A haszonjármű-műfajban kevésbé lényeges, de a Spritnert alaposan átrajzolták kívül-belül. A látvány nem olyan drámai, mint a 2016-os Vision Van volt, és elsősorban a nagyobb Spritnereket nézve sejthető is, hogy miért. Bár az autó orra, és számos más részlet lágyabb vonalvezetésű, kerekdedebb, mint volt, olyan, mintha a tervezők a moduláris vázrendszerhez nem nyúltak volna, így a Sprinter befoglaló formája az elődjéhez képest alig változott valamit.

Az első képek alapján belül ugyanaz a kettősség jellemzi a típust, amellyel már a Vitóban is találkozhattunk. A tervezők olcsó műanyagokból dolgoztak, viszont számos formai részlet – a kormánykerék kialakítása, a szellőzőrendszer légbeömlői, az ülésállítás gombjai – a Mercedes luxusautóiból lehetnek ismerősek. Az autó fedélzeti rendszereinek színvonala egyébként nemigen tér el a személyautókban megszokottól, legalábbis ha a vásárló hajlandó kifizetni az olyan extrákat, mint a tolatókamera vagy a korszerű fedélzeti számítógép.

Az új Sprinterre már fogadja a megrendeléseket a Mercedes, az első példányokat pedig júniusban szállítják le. A típus alapára Németországban 19 900 euró, átszámítva 6,16 millió lesz, ezért a legrövidebb és legalacsonyabb fronthajtású, 114 lóerős furgon-változatot lehet majd megkapni.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.