Menesztik a Ford igazgatóját

2018.02.22. 14:40

Azonnali hatállyal menesztik a Ford amerikai részlegének elnökét, Rádzs Naírt. Egy nemzetközi nyomozás arra jutott, hogy a vezető viselkedése egyszerűen nem fér össze a vállalat irányelveivel. Ennél többet azonban nem hoztak nyilvánosságra. 

rajnair 6343 hr

A Ford vezérigazgatója, Jim Hackett nyilatkozatában elmondta, hogy a cég eltökélt abban, hogy biztonságos, tiszteletteljes vállalati légkört tartson fent, és elvárja, hogy ebből a törekvésből a vezetők is kivegyék a részüket. Naír az utóbbi 31 évet a Fordnál töltötte, az észak-amerikai műveletek vezetését 2017 januárja óta végzi. Korábban a Ford globális fejlesztéseiért felelt, olyan technológiákon dolgozott, mint az önvezetés, vagy a közösségi közlekedés. 

Naír elmondása szerint megbánta, hogy nem úgy viselkedett, ahogy azt a pozíciója megköveteli. Arról, hogy ki veszi át a szakember helyét, még nincs érdemi hír.