Ez itt az új Nissan Juke
Maradt valami a karakterből, de a váltással a Juke már nem az a szerethetően csúnya béka, ami eddig volt. Megjött a második generáció, aminél a különcséget felváltotta a vagányság, és ami sokkal könnyebb falat a szemnek, mint az első volt. Aztán majd eldől, ez is olyan szépen fogy-e, ahogy a kategóriaalapító elődje.
![](https://kep.index.hu/1/0/2937/29374/293747/29374703_61f7fb5ede89aca937bad83d4b6a9a96_wm.jpg)
Amikor a Nissan kijött a Juke-kal, lényegében nem volt direktkonkurense. A szubkompakt crossoverrel ma már tele a kirakat, de 2011-ben már önmagában egy ekkora városi terepjáróért furán néztek a Nissanra Európában, és amellé volt még ott a formabontó dizájnja. Az új generáción úgy tűnik, ebből csak a nagy, különálló lámpák maradtak és legfeljebb valami a sziluettjében. Na jó, meg a gúnyosan keskeny fényszóró, ami még keskenyebb lett (természetesen ledes), máskülönben ezzel az aktuálisan nissanos V-hűtőráccsal mosták el teljesen a hasonlóságot.
![](https://kep.index.hu/1/0/2937/29374/293747/29374705_97b1e1d0ae6355df24050028f93c89ca_wm.jpg)
Ahogy egy generációváltásnál illik, a Juke minden irányba megnőtt. Nyolc centivel lett hosszabb, már 4,21 méteres, amihez három centit szélesedett és felfelé is nőtt kettőt. Mindezek ellenére a Nissan közlése szerint 23 kilót ledobott az alaptömegéből. A növekedéssel leginkább a hátul ülők járnak jól, ott 5,8 centit nőtt a lábtér, és ennek ellenére maradt mit beosztani a növekedésből még hátrébb. A csomagtartóban húsz százalékkal több a hely, mint volt: az új Juke már 422 litert nyel el.
A kezelőszervek foglalta terület rendesen megnőtt odabent. A kéziféknek mondjuk már nem kell hely, az itt is elektromos lett, de valahol el kellett férnie a nagy pohártartóknak is. A klímavezérlő maradt elkülönített és gombos, a szellőzőrostélyokkal együtt pedig a középső kijelző is alaposan megnőtt: egy nyolccolos lakik a középső régió tetején. Nem csak külsőre, szoftverre is fejlődtek a kütyük. A Qashqai-hoz hasonlóan itt is megjelenik a ProPilot csomag, azaz a kicsit önvezetős (kerékpáros- és gyalogosfelismerővel is megtámogatott vészfékasszisztens, adaptív tempomat) extrák terén nagyot fejlődik.
![](https://kep.index.hu/1/0/2937/29374/293747/29374717_1ce5fff81a03c2be8dc8a9f4daf608a5_wm.jpg)
Az új Juke az egyliteres, 117 lovas turbós háromhengeressel kezd, amihez hatsebességes kézi vagy hétsebességes automata váltót lehet majd kérni. Novemberben kezdik gyártani, 2020 elején várhatóan már minden piacán pörög majd a kiszállítás.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=0thA4uchz4z8jgoCRrjw6uUUnKQFaphXhF49ybHqN0r.B7/stparam=uafodmjgku/fastid=gvsizggmkyvgllaijwbcnbspdnle/nc=0)