120 méteres, jégbe fagyott hajót találtak műholdképeken az Antarktiszon
A Google Earth-öt virtuális városnézésen túl sokan arra használják, hogy különböző furcsaságok után nézelődjenek, ismert, vagy akár ismeretlen helyeken. Egy ilyen fickó áll a MrMBB333 nevezetű YT-csatorna mögött is, amit már több, mint 400 ezren követnek. A magát csak a Föld őrszemeként számontartó videós napi rendszerességgel posztol videókat, azonban egyik múlt heti feltöltése jócskán kilóg a többi közül, ugyanis a megszokott nézőszámának többszörösét hozta. Nem véletlenül, hiszen egy 120 méteres, jégbe burkolt hajót is bemutat.
Egyik lelkes nézője küldte neki a tippet, hogy valahol Új-Zélandtól délre, az Antarktisz partjaitól 160 kilométerre egy igencsak határozott formájú objektumot talált: egy hajót. Sőt, a formán túl a körvonalak is tisztán látszanak, az ablakok és a kémény egyaránt könnyedén kivehető. Új nevet is kapott a youtubertől, már jéghajó néven fut a közösségi médiában.
A videónak hamar híre ment, és már szép számmal születtek teóriák, hogy vajon miféle hajót rejthet a jégtakaró. Vannak akik szerint egy elhagyatott, titkos náci bázisról származó hajóról van szó, mások azt állítják, hogy az ősi civilizáció maradványa, de egyesek szerint egyenesen az ufóktól származik. Hogy mi lehet a megfejtés, arról egyelőre semmit sem tudni.
Reméljük, egyszer fény derül a titokra, és nem marad olyan rejtélyes a történet, mint amilyen az arrafelé elveszett 34 tonnás szerkezet, az Antartic Snow Cruiseré, amiről legalább tudni, hogy micsoda, de 1958-ban láttak utoljára, azóta semmi nyoma.