350 milliót ért valakinek ez a szép múltú Peugeot

2021.03.16. 06:03

Két sikeres korszaka volt a Peugeot-nak a rali-világbajnokságon. A 2000-es évek első éveiben, a WRC-korszak hajnalán a 206-ossal verték végig világot, és nyertek ők két bajnoki címet a legendás B-csoportos időkben is: 1985-ben és '86-ban a 205 T16-tal. Utóbbiak egyikéért, egy szép múltú példányért adott valaki 977 ezer eurót (350 millió forint) nemrég egy párizsi aukción.

Bár ehhez a konkrét példányhoz egy nagy nevű francia is kötődik, a Peugeot 205 nagy sikereit három finnek, Ari Vatanennek, Juha Kankkunennek és Timo Salonennek köszönheti. Ez a hármas vitte csúcsra a franciák kis B-csoportos szörnyetegét, és ez a konkrét, C209-es sorozatszámú példány is a friss világbajnok Salonen kezei között debütált a ralisport csúcsán az 1986-os svéd ralin. A versenyen ugyan nem jutott el a célig, de nem sokkal később, a májusi Korzika-ralin Bruno Saby győzni tudott vele. Ez volt az a tragikus emlékű verseny, ami alatt hirtelen felindulásból bejelentették a B-csoportos korszak végét. 

A C209-es később a Valeo tesztflottájába került, ahol a francia beszállító automata tengelykapcsolóinak fejlesztéséhez használták. Nem töltött itt sok időt, 1987-ben átkerült a Peugeot Finlandhez, és Matti Alamaki ralikrosszversenyző gyűjtötte vele tovább a versenykilométereket. Miután Alamaki három egymást követő szezonban megnyerte vele az Európa-bajnokságot, megvette magának, majd tőle került a Lohéac-i múzeum gyűjteményébe, ahonnan nemrég kiárulták. 

A múzeumhoz kerülésének története se rossz. A Lohéac-i múzeum ugyanis anno egy vett egy másik T16 Evo 2-est, de azt útban hozzájuk ellopták. Egy útszéli bisztró parkolójában veszett nyoma szállítás közben, a múzeum kurátorának így szüksége volt egy másik példányra, amit Alamakinál talált meg. Talán ez volt a szerencse a történetben, ugyanis a finn garázsában ott voltak féltve óvva azok az eredeti alkatrészek is, amik ahhoz kellettek, hogy visszaállítható legyen a Korzika-ralin használt állapot. Így került vissza például az eredeti navigátorülés, de a korábbi rendszáma is.