Jön a svájci-brit-magyar hiper-márka, a Kincsem

2021.03.17. 19:11

Az Angliában futtatott versenylovat, Kincsemet vették múzsául a tervezés alatt álló brit-magyar szupersportautó márkához, amelynek egyik prototípusát már a jövő évi Goodwood Festival of Speeden láthatja a közönség. Nem más fogja tervezni, mint Ian Callum, akit remélhetőleg nem kell bemutatni, ikonikus Fordok, Jaguarok és Aston Martin születtek a keze alatt. A Kincsem márkával közös metszéspontja az egyik legvadabb modern Jaguar, a C-X75, amellyel a főtervező mellett sok egyéb közös vonása is lesz a márka első, Hyper GT nevű modelljének.

V0ik9kpTURBXy81NzdmN2Y0ZmYwYjkxODhjMWEwMDZkYmIyMDkwZDJjOC5wbmeTl

Az autó több ponton is kapcsolódik a versenylóhoz, a tervek szerint 54 példány - épp ahány győzelmet Kincsem aratott - készül majd belőle az Egyesült Királyságban létesítendő gyárban. A Kincsem Hyper GT a Bak Tibor és svájci Stefan Peller alapította BAK Motors projektje, és igazi obskúrus sportautó gyártó-aspiránshoz méltó paraméterekkel reklámozzák a befektetőknek és lehetséges vásárlóknak: egy 13 ezerig elforgó, kisköbcentis, 300 lóerős, V10-es motor töltötte akkumulátor táplálja majd az autó négy villanymotorját, ezek összteljesítményét és az egyéb részleteket nyáron jelentik be.

Jaguar C-X75
Jaguar C-X75

Bár Callum szerint nem a Jaguar C-X75 újratervezése lesz, jellegében óhatatlanul hasonlítani fog a brit elődre. A tíz éves koncepciótól többek között az fogja megkülönböztetni, hogy az övvonala sokkal inkább ék alakúra lesz tervezve, elektromos hajtású lévén hiányozni fog róla az első hűtőrács és a fülke is előrébb kerül.

Ezzel még nincs vége, a Formula 1-es technológiát villantó hajtásláncot nem pazarolják el egyetlen modellre, a tervek szerint a Helvetia nevű almárka luxus SUV-jába is ugyanez kerül, bár a 13000-et forgó, üvöltő V10-es és a kristálypoharak csengését elnyelő plüss-SUV koncepciója elsőre furcsa kombinációnak hangzik - több mint valószínű, hogy abba egy más(hogy hangolt) motor kerül. Az első luxus SUV-ot, amelyet árban a Rolls-Royce-ok ellen szeretnének pozicionálni, egy további, nagyobb számban gyártható, prémium SUV fogja követni. A városi terepjáró-párost a tervek szerint Magyarországon gyártják majd, az Autocar szerint velük 2025-ben, a Kincsemmel pedig már 2023-ban piacra lépne a BAK Motors.