Eladja szupermodern központját a McLaren

2021.04.22. 12:12

Klasszikus válságintézkedésre kényszerül a McLaren: eladják saját fejük fölül a házat. A vételár 170 millió angol font, ami nyilván nagyon kell most, de hosszú távon egyértelműen a vásárló jár jól.

mclaren hq

A McLaren wokingi főhadiszállását a GNL nevű, kifejezetten az ilyen visszabérléses üzletekre szakosodott cég veszi meg. A korábbi híradások szerint jobb ajánlatra számítottak – 200 millió font felett szerették volna eladni az ingatlant – de a McLaren a jelen helyzetben nemigen válogathatott az ajánlatok között. A megállapodás szerint a sportkocsigyártó a következő 20 évben biztosan visszabérli az épületegyüttest, így a GNL szinte biztosan a pénzéhez jut, rövid távon viszont fontos lehet az így felszabadított tőke.

A korszerű bázis 1998 és 2004 között épült. Az ötven hektáros területen két nagy épület áll: a fejlesztési munkáknak otthont adó Technology Centre, illetve a Production Centre, ahol a sportkocsigyártás folyik. Az előbbi építészetileg és műszakilag is igazán érdekes: a nagyjából babszem-alakú épület fűtését és hűtését a mellette létrehozott mesterséges tó révén oldották meg, ahogy az épületben működő szélcsatorna hőmérsékletének állandó szinten tartását is.

A brit gyártó anyagi problémái a koronavírus-járvánnyal indultak, amely a McLaren mindhárom fontos üzletágát érintette. A sportkocsijaik iránti kereslet is csökkent, az elmaradó Formula 1-es versenyek miatt a versenycsapat is csak vitte a pénzt, és a bérmunkában fejlesztéseket végző részleg megrendelései is megfogyatkoztak. Így tavaly májusban elbocsátották alkalmazottaik közel harmadát, és hiteleket vettek fel, egyebek közt jelzálogot terheltek a cég autógyűjteményére is. Ám úgy néz ki, a helyet nem javult érdemben, így a veszteségek fedezésére újabb tőke kellett – valószínű, hogy a GNL 170 millió fontját is a túlélésre fordítják majd.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.