Újabb nyereséges negyedévet jelentett a Tesla

2021.04.27. 09:41

Az első negyedév eladási rekordjáról már volt szó korábban, de a Tesla most a pénzügyi eredményeket is közölte. Ezek szerint a cég 10,39 milliárd dollárra növelte a forgalmát, és ezzel párhuzamosan 438 millió dollár nettó haszonnal zárta a negyedévet.

p1 30d5ed70-977b-11eb-bf5b-17a6e65ffc9d

A pozitív mérleg azonban nem közvetlenül az autógyártásnak köszönhető: azon igazából 181 millió dollárt – autónként úgy 970 dollárt – veszített a Tesla. Szerencséjükre az év eleji bitcoin-spekuláció is hozott 101 millió dollár nyereséget, a más gyártóknak eladott környezetvédelmi kreditért pedig 518 millió dollárt kapott a cég, ami ellensúlyozta a veszteséget.

Az első negyedévben egyébként csak Model 3 és Model Y készült a Teslánál: a Model S és Model X gyártósorait épp átállítják az újabb változatok gyártására, így ezekből csupán kétezer tavaly legyártott példányt sütöttek el január eleje és március vége között.

A Tesla a tavalyi szinthez képest úgy 50%-os növekedést vár a teljes idei évre, azaz legalább 750 ezer autót terveznek értékesíteni, ami az első negyedévben eladott 184 ezer autó alapján reális lehet. Elon Musk azonban ezúttal sem állta meg, hogy ne mondjon valamit, amivel biztosan kiveri a biztosítékot a közönség egy részénél. Ezúttal arról beszélt, hogy a Model Y szerinte jövőre már a világ legnépszerűbb autója lesz. Ehhez úgy másfél milliót kéne eladni belőle, amihez egy év alatt minimum meg kellene duplázni az eladásokat.



Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.