Brutális lesz az utolsó Ford GT-széria

2022.12.10. 15:52

A Ford alig néhány órája leleplezte a GT utolsó, minden eddiginél durvább változatát, mely 2023-ban érkezik. Az Mk IV jelölésű modell tulajdonképpen egy kész versenygép, melyből összesen 67, kizárólag pályán használható példányt terveznek.

2023 Ford GT Mk IV 02

Mivel a közúti autókra érvényes előírásokkal nem kellett foglalkozni, a mérnökök sokkal jobban elengedhették a fantáziájukat, mint normál esetben. Ennek – azon túl, hogy nem kellett olyan mellékes dolgokkal bajlódniuk, mint a tükrök – számos eredménye lett. A stabilitás növelése érdekében az autó egy új, hosszított alváz és nagyobb tengelytáv mellett szélesebb nyomtávot is kapott. Az aerodinamikát szintén alaposan átdolgozták: előre jókora splitter, hátra pedig gigantikus szárny és diffúzor került. A motorról egyelőre annyit tudunk, hogy egy több, mint 800 lóerős, „egyedi, dupla-turbós EcoBoost”, melyhez egy versenyváltó kapcsolódik. Az autó alatt pedig Multimatic adaptív orsószelepes felfüggesztés, valamint – a képek tanúsága szerint – slick gumik terpeszkednek majd.

Természetesen az sem véletlen, hogy az 1,7 millió dollárt, tehát körülbelül 670 millió forintot kóstáló Mk IV-ből pont 67 darab készül. Az eredeti Ford GT ugyanis 55 évvel ezelőtt, 1967-ben mutatkozott be a versenypályákon.

Ha esetleg te is szeretnél magadnak egyet a legújabb GT-ből, nem lesz könnyű dolgod. A Ford ugyanis egy szigorú kiválasztási folyamat során dönti el, hogy a potenciális vevők közül ki méltó egy Mk IV-re.