Letartóztatták a versenypályás balesetéről kamuzó Megane-ost

2023.03.02. 06:04

A versenypályás csapatás veszélyes üzem, amit mindig el is szoktak mondani mielőtt valaki felgurul a pályára. Előfordul, hogy még tapasztalt pilótáknak se adja ki és törik a nagy becsben tartott hobbiautó. Ez történt nemrég Spanyolországban is, ahol egy Megane sofőrje rontott, a Renault pedig igen csúnyán összetört.

Forrás: El País
Forrás: El País

Ez eddig elég szokványos balesetnek tűnik, de a java csak ezután jött. A baleset után ugyanis bejelentették, hogy ellopták az autót Langreo egy forgalmas utcájáról, amiért a biztosító el is küldött nagyjából 4,5 millió forintnyi összeget a tulajdonosnak, a pályanapos balesetet okozó sofőr apjának. A lopás azonban valószínűleg soha nem történt meg, hiszen a Renault addigra már ropira tört.

A rendőrség azután kezdett nyomozni az ügyben, miután a tulajdonos fia ellentmondásos leírást adott a lopásról. A spanyol rendőrség úgy gondolja, hogy a spanyolországi Jarama versenypályán egy csúnya balesetben összetört az autó, amit eladtak alkatrésznek, majd ezután jelentették be a lopást.

Egy videófelvételt is közzé tettek, amiben egy tényleg igen csúnya, borulásos baleset látszik, a rendőrség pedig azt gondolja, hogy később erről az autóról jelentették, hogy ellopták. A tulajdonost és a fiát – aki vélhetően a baleset alatt is vezette a Renault-t – a spanyol rendőrség letartóztatta. Ha a gyanú beigazolódik, akkor biztosítási csalás miatt kell felelniük.

Forrás: El País