Inflációban első, új autók számában pedig utolsó Magyarország

2023.07.20. 06:44

Júniusban nőtt a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unió összes országában éves szinten, kivétel egyben: a miénkben.

Az ACEA jelentése szerint az év hatodik hónapjában éves szinten 17,8 százalékkal, 1 millióra ugrott a forgalomba helyezett új személygépkocsik száma, miután májusban 18,5 százalékos éves szintű növekedést regisztráltak. Ez idei év első felében 5,4 millió új személygépkocsit helyzetek forgalomba, ami 17,9 százalékos növekedés a tavalyi azonos időszakkal összevetve. Ezen adatokból arra lehet következtetni, hogy az autóipar kezd kilábalni a járvány okozta ellátási zavarokból.

Ezalól viszont Magyarország kivétel, ugyanis ebben nem előre, hanem hátra megyünk. Júniusban ugyanis 1,4 százalékkal kevesebb új autót adtak el, amivel a lista aljára kerültünk, valamint mi lettünk az egyetlen EU-s ország, ami negatív értéket mutat. Viszont ez nem csak idei hónapra, hanem az idei első hat hónapra is elmondható. Az első félévében ugyanis 56 467 új autót helyeztek forgalomba, ami 1,6 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál.

Download

Viszont ugyanezen időszakban 26,5 százalékkal több, 2865 villanyautót, 12,7 százalékkal több, 2761 plug-in hibrid autót, 2,2 százalékkal több, 22 055 hibrid-elektromos autót, 7,0 százalékkal kevesebb, 21 598 benzines, valamint 7,8 százalékkal kevesebb, 6770 dízeles autót helyeztek forgalomba.

Uniós szinten jó a helyzet

A forgalomba helyezések éves növekedése tavaly augusztusban indult meg 4,4 százalékkal, és azóta jórészt 10 százalékot meghaladó a bővülés üteme.

A régió piacainak többsége jelentősen nőtt 2023 első hat hónapjában, a négy legnagyobb uniós autópiac közül Spanyolországban volt a legjelentősebb a növekedés, 24,0 százalékos az első hat hónapban, majd Olaszország következett 22,8 százalékkal, Franciaország 15,3 százalékkal és Németország 12,8 százalékkal.

Júniusban a csak akkumulátorról üzemelő elektromos autókból 158 252-et helyzetek forgalomba, 66,2 százalékkal többet a tavaly júniusinál, ezzel piaci részarányuk egy év alatt 10,7 százalékról 15,1 százalékra emelkedett, ezzel felülmúlta a dízeles autók piaci részarányát.

A forgalomba helyezett hibrid-elektromos autók száma 254 100 volt a múlt hónapban, ami 32,4 százalékos éves növekedés, miközben a hálózatról is tölthető, plug-in hibrid autóké 13,4 százalékkal, 82 938-ra emelkedett. 

Júniusban a forgalomba helyezett új benzines autók száma 11,0 százalékkal, 379 067-re nőtt, ugyanakkor a piaci részesedésük éves szinten 2,2 százalékponttal, 36,3 százalékra mérséklődött. A forgalomba helyezett új dízeles autók száma 9,4 százalékkal, 139 595-re csökkent, piaci részesedése 13,4 százalékra csökkent a tavaly júniusi 17,4 százalékról annak ellenére, hogy Németországban (10,3 százalékos) és a közép-európai piacokon, különösen Romániában (22,4 százalékos) növekedést jegyeztek fel.