Már rendeletben is tiltja Oroszország a külföldi autók vásárlását

2023.09.08. 12:45

Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap aláírta azt a rendeletet, amely szerint az orosz tisztviselők csak hazai gyártású autót vásárolhatnak. A rendeletben azonban van egy kiskapu, és így kínai autók is bekerülhetnek az államapparátus flottáiba.

Ahogy azt korábban megírtuk, Vlagyimir Putyin még augusztusban felszólította az orosz államigazgatásban dolgozó tisztviselőket, hogy kizárólag orosz gyártóktól vásárolják autóikat. Mint kiderült, az állami alkalmazottak egy kis része eddig nem igazán foglalkozott az orosz elnök felszólításával, ugyanis nagyjából 50-60 darab, szürkeimportból (főként Örményországból, Fehéroroszországból és Kazahsztánból) származó BMW, Mercedes és Land Rover került az állam tulajdonába az elmúlt egy hónapban. Ezért Putyin szeptember 3-án aláírt egy új rendeletet, mely szerint az állami autóflották megújítása kizárólag orosz gyártású autókkal történhet.

A Moszkvics 3 összeszerelésének megkezdésének sajtóeseményén, alaposan elzárták az összeszerelő üzemet a kíváncsi szemek elől. Ennek oka, hogy nincs összeszerelő üzem
A Moszkvics 3 összeszerelésének megkezdésének sajtóeseményén, alaposan elzárták az összeszerelő üzemet a kíváncsi szemek elől. Ennek oka, hogy nincs összeszerelő üzem
Fotó: Moszkvics

Bár az igaz, hogy néhány tucat nyugati autó is gazdára talált az orosz államapparátusban, de Putyin felszólítását követően az Duma már erősen ragaszkodni kezdett az orosz gyártású autókhoz, még úgy is, hogy ezeknek az autóknak az ára az elmúlt egy évben több mint harminc százalékkal emelkedtek, így több nyugati versenytársnál is jóval drágábbak. Például az új kínai Lada X Cross 5 alig 400 000 rubellel olcsóbb, mint a Volkswagen T-Cross (2,3 és 2,7 millió rubel). Igaz, nem is ezeket vásárolják az állami tisztviselők, hanem főleg a jó öreg Lada Nivát és a lebutított Lada Grantát, amelyeknek az ára szintén sokat emelkedett, de jóval kedvezőbb, nagyjából harmadannyiba kerülnek, mint a két fentebb említett típus. Nem is csoda, hogy idén már 470 Lada Niva és 335 Granta talált gazdára az államapparátusban.

Immár a Lada is kínai autó. Dongfengből készült az X Cross 5
Immár a Lada is kínai autó. Dongfengből készült az X Cross 5
Fotó: Lada

A pnp.ru hírportál azt írja, hogy az új Moszkvicsok és a Lada X Cross 5 is teljes mértékben kínai autók, de ezekre nem vonatkozik tiltás, még akkor sem, ha mindössze annyi történik a JAC és a Dongfeng autóival, hogy az orosz szakemberek kicserélik rajtuk az emblémát, ugyanis így már ezek az autók Oroszországban gyártott járműveknek számítanak. Egyelőre azonban a Moszkvicsoktól idegenkednek az állami alkalmazottak, ugyanis az elmúlt egy évben mindössze öt darabot sikerült eladni, ebből egy elektromos, mindet az Igazságügy vásárolta meg. Úgy tűnik, hogy a kínai Moszkvics az orosz állampolgárokat sem győzte meg túlzottan, ugyanis eddig mindössze 2000 talált gazdára, a moszkvai gyárudvaron pedig több mint 6000 példány álldogál hónapok óta, így egyelőre a kínaiak nem is szállítanak több Moszkvicsot Oroszországba.