Visszatérhet az üzemanyagok ársapkája?

2023.09.22. 16:52

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a 61. Közgazdász-vándorgyűlésen többek között az ársapkák inflációra gyakorolt hatásáról beszélt. Nagy szerint a maximált árak segítenek csökkenteni az inflációt.

A Közgazdász-vándorgyűlésen korábban Varga Mihály pénzügyminiszter bírálta a kormányt, mert szerinte nem úgy alakultak a költségvetési mutatók, ahogy azt tervezték. Matolcsy György jegybankelnök is hasonló véleményen volt, szerinte a bevezetett intézkedések csak növelték az infláció mértékét.

Kép forrása: Papajcsik Péter - Index
Kép forrása: Papajcsik Péter - Index

Nagy Márton erre közvetlenül nem reagált, azonban elmondta, hogy az árstop működik és az inflációt kordában tartja. A kormány abban reménykedett, hogy az infláció októberre 10 százalék alá csökken, ez azonban a folyamatosan növekedő üzemanyagárak miatt jó eséllyel nem megvalósítható.

Arra még látnak esélyt, hogy novemberre tényleg 10 százalék alá csökkenhet az infláció, azonban ha ez nem így lesz, Nagy szerint lépni kell. Hozzátette, hogy a kormány figyeli a folyamatokat, és ha nem sikerül elérni a kívánt értéket, készek beavatkozni.

benzinkut

Vagyis, ha nem jön össze a kitűzött inflációs cél, a kormány újra beveztheti az államilag maximalizált üzemanyagárakat. Ezt megerősíti az is, hogy Nagy Márton az árstopok működését bizonygatja, amelyek csökkentik az inflációt.

A magyar benzinkutakon 2021 novemberében vezették be a hatósági árazást: a kutakon akkor maximum 480 forintot kérhettek egy liter benzinért, és ugyanennyit egy liter gázolajért. Majd ezzel később csak magánszemélyek élhettek, aztán a benzinkutak mennyiségileg is elkezdték egyre jobban korlátozni a kiadható mennyiséget. Végül az árstopot 2022 decemberében megszüntették.

Forrás: Index