Sztrájk lesz délután a kecskeméti Mercedes-gyárban

2024.03.13. 11:59

Kétórás figyelmezetőt sztrájkot tart a Vasas szakszervezet helyi csoportja szerda délután három és öt óra között a kecskeméti Mercedes-gyárban, írta a 444.hu.

A szakszervezet közleményében azzal indokolta a sztrájkot, hogy tavaly október óta tizennégy bértárgyalás után sem tudtak megállapodni az idei évre. Továbbá a munkáltató ahhoz sem járult hozzá, hogy az ott dolgozó munkavállalók megismerjék a bérajánlatot.

A szakszervezet azt szeretné elérni, hogy idén 14 százalékos, 2025-ben pedig 12 százalékos béremelést kapjanak, valamint a két évben kapjanak 600 ezer forint cafetériát. 2025-re pedig egy 250 ezres, 2026-ra egy félmilliós egyszeri kifizetést és 40 forint/kilométeres bejárási támogatást.

Február végén arról számoltunk be, hogy a Mercedes tavalyi sikerei miatt bruttó 1,09 millió forintos eredményrészesedést fizet a kecskeméti Mercedes-Benz a márciusi bér fölött minden dolgozójának.

Az egyszeri összeget az alapbér és más juttatásokon kívül fizetik, valamint mindegyik dolgozó megkapja. Az eredményrészesedést a gyártó nyereséges tavalyi éve miatt kapják az ott dolgozók. Ez a német autógyáraknál hagyomány, a kecskeméti Mercedes gyárban pedig tavaly vezették be, hogy részesülnek a cég eredményéből a munkavállalók, vagyis már tavaly is kaptak ilyen kifizetést.