Tanulóautónak és egy másik járműnek is nekiment egy gyorshajtó

2024.03.19. 16:34

A Kecskeméti Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki a sebességkorlátozás kétszeresét elérő sebességgel, figyelmetlenül végrehajtott sávváltása során előbb egy tanulóautónak, majd egy másik személygépkocsinak ütközött. A baleset következtében a tanulóautó egy fának csapódott, az abban ülő oktató pedig súlyos sérüléseket szenvedett.

A helybéli férfi 2022. október 17-én, délelőtt, Kecskemét egyik négysávos útján – az előírt 30 km/órás sebességkorlátozás helyett – mintegy 55-60 km/óra sebességgel haladt, és a belső forgalmi sávból a külsőbe akart áthajtani. A sávváltás megkezdésekor azonban figyelmen kívül hagyta a külső forgalmi sávban előtte, szabályosan közlekedő tanulóautót, írta az ügyészség.

fenykep-a-balesetben-erintett-harmadik-autoban-keletkezett-serul

A férfi azért, hogy a tanulóautóval az ütközést elkerülje, gépjárművét balra kormányozta, azonban sebességtúllépése miatt, azt megakadályozni már nem tudta és mintegy 25-30 km/óra sebességgel hátulról nekiütközött a tanulóvezetőnek, aki emiatt az útpadkán keresztül egy fának csapódott. A vádlott által balra kormányozott autó pedig a belső forgalmi sávban előtte haladó autó bal oldalának ütközött. A baleset következtében a gépjármű oktató súlyos sérüléseket szenvedett.

fenykep-a-fanak-utkozott-tanuloautorol.png

Az ügyészség a férfit közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja. A vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni. 

fenykep-az-utkozes-kovetkezteben-lerepult-tanulo-tablarol.png