• A Versenyképességi Tanács keddi ülésének legfőbb célja az új európai versenyképességi paktum előkészítése volt, amely a magyar uniós elnökség egyik fő prioritása.
  • Az ülésen kiemelt téma volt a 2035-ös elektromos autóra való átállás, amely miatt a kormány szerdán egy 11 pontos csomagot mutat be.
  • A tanácskozás további fontos témái között szerepelt a mesterséges intelligencia és általánosságban az európai versenyképesség kérdése.

A kormány szerdán mutatja be 11 pontból álló, az elektromos autózást érintő csomagját – jelentette be Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a magyar uniós elnökség első tanácsi ülésén, ahol a versenyképesség volt a téma. Az oka, hogy egyre több fontos kérdés körvonalazódik a 2035-ös elektromos átállásal kapcsolatban, amelyekre a 11 pont választ adhat. A cél, hogy a decemberi uniós csúcson már bemutathassák az Új Európai Versenyképességi Megállapodás tervezetetét.

Nagy Márton szerint ezen célok eléréséhez viszont több ágazatot is be kell vonni a projektbe, például az infokommunikációs és technológiai szektort, a logisztikai szektort és természetesen az autóipart is – írta az Index.

A miniszter a 11 pontot nem részletezte, de röviden felsorolt párat, így számíthatunk e-autóvásárlási támogatások összehangolására, az autógyártók támogatására, a töltő-infrastruktúra fejlesztéséére, összehangolására, valamint finanszírozási kérdésekre.

Nagy szerint a támogatások egységesítésére azért van szükség, mert a tagállamok máshogy állnak hozzá az elektromos autók támogatásához. Viszont ebbe az is beletartozik, hogy ne csak a fogyasztókat, hanem a gyártókat is támogassák EU-s szinten, ugyanis látszik, hogy fogyasztói támogatások nélkül a gyártók kénytelenek árat csökkenteni.

Viszont megjegyezte, hogy a 2035-ös átállás tarthatatlan, hiszen az újonnan forgalomba helyezett e-autók aránya 15 százalék alatt van, ezért ezt újra kéne gondolnia az EU-nak. De ettől függetlenül fel kell gyorsítani az e-mobilitásra való átállást és ehhez egy közös európai stratégiára, menetrendre van szükség.

A kínai elektromos autóimportra kivetett átmeneti büntetővámok kapcsán megjegyezte, hogy ezek véglegesítéséről ősszel dönthet az Európai Tanács, de ebben a kérdésben sincs egyetértés a tagállamok között. A magyar álláspontot ismertetve elmondta: a kormány nem támogat protekcionista, piackorlátozó intézkedéseket, írta az MTI.

Pásztor Csaba
Pásztor Csaba
Újságíró
Autórajongó újságíróból avanzsálódott autórajongó social media manager és újságíró. Gofri és egy Mini Cooper r50 gazdája. Insta: @az_a_pasztor