Fiat Idea MY: játék a színekkel

2005.09.08. 12:06


Galéria - kattintson a képre

Néhány aprócska külső változtatással és két új motorral próbálják kelendőbbé tenni az apró egyterűt. A Frankfurtban bemutatkozó átfésült autón a modellfrissítés legolcsóbb fogásait vetették be a Fiat szakemberei: az autó színeivel próbáltak némi újszerűséget csempészni az Ideába. Az oldalsó koptatócsíkok és a kilincsek ezen túl a karosszéria színében pompáznak a korábbi fényezetlen fekete műanyagszín helyett, sőt, még a hűtőrács is ezüst színű lett a korábbi fekete helyett. Kétségtelen, hogy a módosítások nyomán megváltozott az összkép, bár van egy olyan érzésünk, hogy a szép színes elemeken egy-egy kisebb karcolás jobban meglátszik majd.

Sokkal lényegesebb változás, hogy a Fiat a motorpalettát is kibővítette, így az Idea hamarosan kapható lesz a Fiat Grande Puntóban is bemutatott 1,4 literes, 8 szelepes, 77 lóerős benzinmotorral, és az 1,3 literes JTD dízel 90 lóerős változatával is. Ezek papíron valamivel nyomatékosabb motorok, mint az 1,2 literes 80 lóerős benzines és az 1,3 literes 70 lóerős JTD, ami mindig jó dolog.