Feltámad az NDK-s sportkocsi

2006.03.16. 10:21

A Wartburg-motoros Melkus RS1000-esből tíz új példányt készítenek, de már készül az első XXI. századi modell, az RS2000 is.


Heinz Melkus és a sportkocsi 1970-ben

Heinz Melkus még az 1950-es években érte el, hogy együléses versenyautókat gyárthasson a kelet-német Drezdában. A Wartburg technikán alapuló Formula E és Formula 3-as versenygépek sikere nyomán 1968-ban megnyílt az út egy valódi kétüléses sportkocsi elkészítése előtt, amelyet 1969-től sorozatban is gyártottak. Az alig több mint egy méter magas, műanyag karosszériás, sirályszárny-ajtós csodából 1979-ig pontosan 101 példány készült, és idővel igazi helyi legenda lett belőle. Az üresen 850 kilogrammos, és mindössze 1,05 méter magas karosszériát természetesen szintén Wartburg motor hajtotta, igaz, egy háromporlasztós, 70 lóerős változat, sőt, készült néhány példány 90 lovas, 1,2 literes motorral is. Az RS1000 jelzésű gépek ma a gyűjtők féltett kincsei közé tartoznak, és még ma is több mint 70 működőképes példányról tudunk.


Az új RS1000-es első prototípusa

A Melkus család a rendszerváltás után is az autók közelében maradt: Heinz fia és unokája jelenleg jól menő BMW- és Lotus-kereskedést vezet Drezdában, így elhatározták, hogy felújítják a családi hagyományt, és sportkocsigyártásba kezdenek. Elsőként az RS1000-est készítik el az eredeti tervrajzok szerint. Mivel nem akarják befolyásolni a meglevő példányok árát, és a használható állapotú Wartburg-alkatrészek is egyre ritkábbak, összesen 10 példányt készítenek, darabonként kb. 40 ezer eurós áron. Az első új Melkust májusra ígérik, és még az idén további öt autó készülhet el, bár ezek már mind elkeltek: ha jól tudjuk, jelenleg hét autót már lefoglaltak a tízből. Mindez azonban csak arra jó, hogy újra felhívja a figyelmet a márkanévre, hiszen a tervek szerint 2007-re elkészülhet az első új modell, az RS2000.


Galéria - kattintson a képre

A Melkus család jelenleg az EDAG tervezőcéggel tárgyal az új típusról, amely formai jellegzetességeit, szárnyas ajtóit és egyszerű felépítését az RS1000-estől örökli, de a tervek szerint kétliteres négyütemű benzinmotort kap majd 150 és 200 lóerő közti teljesítménnyel. A kész autót 2007 második felében szeretnék bemutatni, és évente 20 példányt szeretnének eladni belőle, kb. 60 ezer eurós áron. Emellett építőkészletben is árusítanák az RS2000-est - természetesen jóval olcsóbban - így barkácsoló kedvűek otthon is elkészíthetnék saját Melkus sportkocsijukat.