Renault Grand Modus: négy méter egyterű

2007.10.09. 13:32

A francia mini-egyterű felújításával egy időben bemutatnak egy második, hosszabb változatot is, betömve a Modus és a Scenic közti nem létező rést.


Renault Grand Modus galéria

A Grand Modus 93 mm-rel megtoldott tengelytávjával és 4,034 méteres hosszával tágasabb és kényelmesebb lett, mint a 3,874 méteres alapkivitel. Csomagterének térfogata érezhetően bővült: a tologatható hátsó üléssor aktuális helyzetétől függően 305 és 410 liter között változhat, míg a rövid Modus 217-293 liternyi csomag fogadására képes. A Renault marketingesei persze azt is megpróbálják érzékeltetni, hogy mennyire nagy a Grand Modus, ha minden porcikáját megpróbálják kihasználni, így azt sem mulasztották el közölni, hogy lehajtott hátsó ülésekkel, tetőig pakolva 1,454 köbméternyi teret lehet benne kitölteni.


Renault Grand Modus galéria

Mindez szépen is hangzik, csakhogy a Modus sosem volt igazán olcsó, és nyilván a hosszított változat sem lesz az, a nyújtással pedig talán túlzottan is közel került a Scenichez, amely 4,26 méteres, és a csomagtere is hasonló méretű, 430 literes. Ráadásul a Renault testvérmárkája, a Nissan ebben a kategóriában kínálja a Note-ot, amely szinte centiméterre ugyanekkora, és még ugyanezekre a műszaki alapokra is épül. Nagy kérdés ezek után, hogy a Renault képes lesz-e új vásárlókat szerezni a Grand Modus révén, vagy a Scenic és a Note sínyli meg az újabb modellváltozat bemutatását.


Renault New Modus galéria

Az új modellváltozat bemutatásával egy időben a rövidebb Modus is megújul, és ami igazán érdekes, a két típus olyan helyeken is különbözik, ahol elvben a felújítás miatt azonosra is faraghatták volna mindkettőt. Így a két típus orra teljesen eltérő: a rövidebbik, New Modusként emlegetett változat boltíves, magas első lámpákat kapott, míg a Grand Modusra hatalmas, L-alakú világítóegységeket szereltek, komikusan kis helyet hagyva a hűtőmaszknak. Vannak persze egyforma alkatrészek is, mint például a korábbiaknál sokkal visszafogottabb hátsó lámpák. A műszaki részletek változásáról nem szól a sajtóközlemény, valószínűleg azért, mert a hajtásláncot, a futóművet és a többi nem látható részletet nem is bántották a tervezők.

A Grand Modus, és a felújított New Modus 2008 Spanyolországban készül majd, akárcsak a Modus előző változata. Az első szállítmányok a gyáriak szerint 2008 elejére jutnak el új gazdáikhoz.