Készülhet új Land Rover Defender, ha megéri

2009.04.21. 17:09

A világ egyik legismertebb munkaterepjárója legkorábban 2013-ban mehet nyugdíjba, ha sikerül valahogy elérni, hogy kifizetődjön az utód fejlesztése.

A Land Rover egyik vezetője, Phil Popham szerint a cégen belül nagy lelkesedés övezi az ötletet, hogy elkészítsék az ősterepjáró korszerű utódját, és meg is volna hozzá a megfelelő műszaki háttér. A probléma az, hogy a jelenlegi eladási szint - stabilan évi 20-25 ezer autó - nem fedezné a fejlesztési költségeket, vagy csak nagyon hosszú távon térülne meg a befektetés, amit a nemrég önállósodott gyártó aligha engedhetne meg magának. Becslések szerint ennek a mennyiségnek minimum a kétszeresét kellene elkészíteni és eladni, hogy megérje kifejleszteni egy új modellt. Ugyanakkor a probléma az, hogy a Defender kizárólag a terepjáró képességekről szól: a belseje igénytelen, mosható kivitelű, a futóműve pedig ráz és imbolyog, így nehéz lenne nagyobb tömegek számára elfogadhatóvá tenni, ha viszont polgáriasítanák a műszaki megoldásait, akkor jó eséllyel épp a jelenlegi törzsvevőket veszítenék el.

A kérdés tehát az, hogy sikerül-e ésszerű kompromisszumot kötni: megtartani a Defender erősségeit, ugyanakkor valahogy divatautót faragni belőle, amely után azok is kapkodnának, akik eddig túlzott nyersessége miatt utasították el a típust. "Egyelőre nincs megoldásunk a problémára, de minden erőnkkel azon vagyunk, hogy legyen. Biztos vagyok benne, hogy hatalmas piacot nyithatnánk." - mondta Popham bizakodóan.