


Szégyennek végül is tűrhető
Nagyobbrészt jó tanuló voltam a Fazekasban, de különösen a magyar ment jól. Szerettem, és keményen tanultam is, jellemzően jeleseket kaptam, alkalmilag dicsérettel. Egy, egyetlen egy alkalom volt, amikor valahogy úgy jött ki a lépés, hogy nem készültem semennyit egy órára, de alig rettegtem, mert nem sokkal korábban feleltem, és szinte kizárt volt statisztikailag, hogy megint én kerüljek sorra. Soha nem fogom elfelejteni a dermedt pánikot, a kétségbeesett hadoválást, a luftballonok köré font üres körmondataim közben az arcomra égő szégyent, ahogy az előző óra szórványos emlékeiből próbáltam összevakarni valami az elégtelennél épp csak jobbat. Hölgyeim és uraim, drága feszengő osztálytársak: ennyit tudtam én, és ennyit tud a Lexus UX 300e is.
