Füstbe borul a fél város reggeli indításkor

2018.01.15. 16:03

Kedves Autódoki!

Amint 10 fok alá esik a hőmérséklet, 20-as éveiben járó Nissan Vanette Cargóm befüstöli a fél várost a reggeli induláskor. Ami furcsa számomra, -15 fokos hidegben is szépen indul, de nagyon füstöl. Miután ketyegett kicsit, 1-2 perc és megszűnik a füst. Szakik hengerfejre gyanakodnak, mások a porlasztókra vagy adagolóra.

Vizet nem eszi, amikor fogyott belőle, kiderült, a vízpumpa a ludas, csere után semmi vízfogyás. Olajat sem fogyasztja. Eleinte eltűnt belőle, de szimmering csere után 5000 kilométerrel sem mozdult a nívó szerint az olaj. Mit érdemes még megnézni vagy mi okozhat még ilyen jellegű füstölést? Színe szürkés, szaga olyan mint mikor ég a dízel.

Tamás

Kedves Tamás!

Húsz év után érdemes megnézetni a porlasztókat, valószínűleg néhány liter gázolaj már átfolyt rajtuk az elmúlt évek alatt és a környezetvédelmi jellemzőkre is ráférne egy kis simogatás - ez sok esetben a fogyasztás csökkenésében is kimutatható a beállítás utáni használat során. A hiba természetesen nem egyértelmű.

Az izzítórendszer ebben az autóban is a japánokra jellemző, duplarelés kivitel, itt is könnyen előfordulhat kontakthiba, gyertyahiba, esetleg utólagos átalakítás. Az adagoló - kiviteltől függően - általában mechanikus hidegindító rendszerrel rendelkezik, ennek a hibás beállítása/elhangolódása/meghibásodása esetén is nehézségekbe ütközhet a hibátlan indítás/hideg-üzemi működés. Érdemes ránézni a szelephézagokra is, valamint a vezértengely körüli csavarok utánhúzása is javasolt lépés. Ritka esetben az adagoló mechanikus hibája is elképzelhető, ez sajnos csak a kiszerelt fődarab próbapadi vizsgálata során derülhet ki.

Remélem segíthettem! Gulyás Márk - www.deltamark.hu