Ütköztem a BMW-vel, lehetséges, hogy a zebra felfestése okozta a bajt?
Tisztelt Totalcar!
A héten volt egy ráfutásos balesetem Budapest belvárosában. Egy 7 éves BMW X5-tel voltam. Az autó épp most volt a márkakereskedében szervizelve, a prémium téli gumik is pár hónaposak voltak. Nagyjából 40-50 km/h-val mehettem a Rákóczi úton este 7 körül a forgalom dinamikájának megfelelően. A koncentrációm már nem volt a toppon, mivel aznap összesen már legalább 500 kilométert vezettem, fáradt is voltam.

Az egyik gyalogátkelő után hirtelen megállt előttem a sor és már nem tudtam elkerülni az ütközést. Hiába jelzett be az ütközésre figyelmeztető jelzés, hiába tapostam a féket, nekiütköztem az előttem lévő autónak, ami így nekiment az előtte lévőnek. A dominó hatás miatt végül négy autó volt érintett a balesetben. A felelősségem elismertem. Rendőri intézkedés nem történt, a helyszínen rendeztük a kárbejelentést online.

Próbáltam ott a helyszínen kielemezni, hogy pontosan mi történhetett, mert már voltam hasonló közlekedési szituációban, de eddig mindig sikerült elkerülni az ütközést, főleg úgy, hogy van erre figyelmeztető vezetői segédrendszer az autóban. A fékezéskor azt éreztem, hogy az autó egyszerűen nem akar megállni, mintha megcsúszott volna.
A kocsim mögötti féknyom a felfestett zebrán futott végig. A felfestések hossza itt kb 9 méter és olyan vastagon van a festék felhordva, hogy a felülete szinte tükör sima. Én úgy gondolom, hogy ez volt az egyik oka, hogy megcsúszott az autó és egyszerűen nem tudtam megállni időben. Lehet ebben ráció? Ha igen, akkor lehetséges, hogy ezek a vastag, sima felületű felfestések veszélyesek is lehetnek közlekedési szempontból?
Köszönöm a választ előre is.
Üdv: Gábor
Kedves Gábor!
Sajnálatos az eset, amit leírt, de korrekt a hozzáállása, ez kétségtelen. Az is üdvözlendő, hogy próbálja megérteni az okát annak, mi történt és miért úgy történt, hogy levonhassa a megfelelő konzekvenciákat a jövőre nézve.
Sajnos személyes hasonló negatív élményem nekem is van felfestéssel kapcsolatban, igaz motorkerékpárral. Alá tudom tehát támasztani személyes tapasztalattal is azt a tényt, hogy az útjelek, felfestések bizony - pláne ha nedves, párás az útfelület - igencsak megviccelhetik a közlekedőket, ami akár balesethez is vezethet.

Biztos vagyok tehát én is – a konkrét tények részletesebb ismerete nélkül – abban, hogy ha akkor és ott nem a zebrán kell vészfékeznie, elkerülhető lehetett volna az ütközés, vagy annak mértéke sokkal kisebb lett volna. Álljon itt ez a példa tehát tanulságképpen minden közlekedő számára: minden, az útfelület egységét megbontó, megváltoztató dolog, legyen az csatornafedél, úthiba, kátyú, sín, és felfestett jelek akár jelentősen megváltoztathatják a kerék tapadási lehetőségeit, ami természetszerűleg kihat a jármű stabilitására, a fékút hosszára. Nedves, esős időben fokozottan igaz ez. Mindenki számoljon ezzel!
Üdv: Gumidoki
