Kinyírta a szintetikus olaj az öreg Audi motorját?

2025.03.08. 09:55

 

Kedves Olajdoki!

Másfél éve vásároltam egy 1995-ös Audi 80-ast: kétliteres benzines, 90 lóerős változat. Semmi komoly problémám nem volt vele azóta, viszont pár hete hidegen csattogás kezdett hallatszódni a motortérből. Elvittem egy szerelőhöz, ő megállapította hogy hidrotőkéket kell benne cserélni. Már másnap meg is történt a csere, a hibajelenség megszűnt. Szerelés közben észrevette, hogy kopás látható a vezérműtengely bütykein is, és hogy emiatt valószínűleg kicsit gyengébb már az autó mint újkorában volt.

A kép illusztráció. - Fotó: Lendvai Zsolt
A kép illusztráció. - Fotó: Lendvai Zsolt

Szóbakerült az olaj is, mint lehetséges okozója a kopásnak. Megkerestem az előző tulajtól kapott feljegyzéseket, amiből látszik az, hogy az elmúlt 12 évben míg nála volt az autó csak drágább, jó minőségűnek tűnő olajat használt benne (például Mobil 1). A szerelő erre kapásból rá is vágta, hogy "akkor megvan a ludas, ilyen régi autóba nem szabad új fajta szintetikus motorolajt tölteni".

Én 2000 kilométerrel ezelőtt cseréltem benne olajat, Eneos Hyper 5W-40 került bele, ami szintén szintetikus. Erre azt mondta a szerelő, hogy két lehetőségem van: vagy az olajat cserélem le, vagy az autót, mert nagy kárt FOG tenni a motorban ez az olaj. Elmagyarázta, hogy mi a különbség a 2 típus között és hogy miért csak az ásványi jó bele. 15W-40 vagy 15W-50 olajat javasolt bele.

Pár napja el is kezdtem interneten keresni bele való motorolajat, és közben azt vettem észre, hogy ilyen vagy ekorú autókba is gyakran javasolnak szintetikus motorolajokat. Amennyire tudtam utánaérdeklődtem ismerősi körben is, és senkitől nem hallottam olyat, hogy rosszabb lenne a szintetikus. Ezek alapján a kérdésem az lenne, hogy akkor kinek van igaza? Kárt fog tenni a motorban az olaj, tényleg le kellene cserélném? Ha igen, akkor milyen típust lenne érdemes beletölteni?

Válaszát előre is köszönöm!

Üdv: Zoltán

Kedves Zoltán!

Az első amit mondani szeretnék, hogy nyugodjon meg, semmi problémát nem okoznak a korszerű motorolajok az idősebb autókban. Miért is okoznának? Van a piacon “elavult 30 éves technológiájú ásványi motorolaj”, stb. Mi a szerelő szerint a szintetikus és mi az ásványi? Szerelő kolléga hogyan különbözteti meg ezeket egymástól hiszen nincsen ráírva ha jobban meggondoljuk.

A rövid helyzet az, hogy az autóhoz tartozik egy motorolaj előírás. Az akkori előírásokat már nem nagyon lehet megtalálni, hiszen azokat műszakilag leváltották fejlettebb, korszerűbb előírások és így az azoknak megfelelő kenőanyagok is. Ezek az előírások azonban számos kompatibilitást mutatnak a korábbiakkal (nem minden esetben). Ez a visszafelé kompatibilitás az ami garantálja a felhasználhatóságot. Arról nem beszélve, hogy a korszerűbb olajok számtalan előnnyel rendelkeznek a régiekkel szemben.

A kép illusztráció. - Fotó: Lendvai Zsolt
A kép illusztráció. - Fotó: Lendvai Zsolt

A másik hatalmas tévedése a szerelő kollégának, hogy a régi (elavult vagy éppen ásványi) olajok és a magas viszkozitási osztály közé egyenlőség jelet tesz. Tehát, ha 95-ös autó akkor csak ásványi és ha így akkor mindjárt 15W50. Ez tévedés. Jó lehet bele a magasabb viszkozitási osztáy, de nem ezért, hanem mert a gépkönyv megengedi. És igen, egy 0W-s olaj lehet túl alacsony de csak akkor ha a gépkönyv azt nem engedi meg.

Tisztán ásványi motorolajat nem nagyon fog találni a piacon. Hidrokrakkolt olajat igen, ami szintén ásványi alapú, de ezt már szeretik félszintetikusnak is nevezni. Egy biztos: erre vonatkozó követelmény biztosan nincsen a gépkönyvben. Amennyire utána tudtam nézni, 50-es melegoldali viszkozitási osztály nem volt megengedett ennél a típusnál. Teljesítményszint API szerinti SJ-SH volt amit nem fog már találni hiszen az ABC-ben később következő betűk és műszaki tartalom váltotta fel ami ugyanakkor visszafelé kompatibilis lesz ebben az esetben. Hideg oldali osztályban nem látok 0W-t, de 5W-t már igen. Magasabbakat is egészen a 40-ig.

Ezen összes információ használható keresztmetszete lehet egy 5W40, de lehet 10W40 vagy 15W40 is (1995-ös modellévben szerepel az 5W30 lehetőségként). Ha az 5W40-el egyébként az autó jól működik és stabilan van hidegen és melegen is olajnyomás akkor azt is gond nélkül használhatja. Kárt nem fog tenni ez egészen biztos, ráadásul ha ez nem full szintetikus akkor a szerelő kolléga is nyugodt lesz. A jelenleg tapasztalható kopottságot a megtett kilométerek okozták. Csodák sajnos nincsenek. Szerelő kollégát ne bántsa! Értjük mire gondolt és azt is, hogy jót akart, de nyugtassuk meg őt is, hogy nincsen baj.

Üdv: Olajdoki