Virág, a barbár

Teszt: Renault Clio 1,2 GT line – 2016.

2016.10.19. 06:09 Módosítva: 2016-10-19 11:10:24

Régóta szemezek a Clióval, legalábbis a seggével, ami egy autó esetében nem feltétlenül képzavar, hiszen neki ott is van két szeme. A jelenlegi kínálat talán legjobbja, mármint a segg, összességében mégis valami olyasmi a Clio, mint Voksán Virág: hátulról perfekt, elölről viszont csak azon gondolkozunk, vajon mikor lett sok a szoli, a szájfeltöltés, meg a tetovált szemöldök.

Valamit pedig kezdhettek volna ezekkel a szemekkel, mert 2012 óta csak eltelt négy év, de a faceliftig is legalább három, mégsem hozták rendbe a tekintetét. Olyasmi kéne rá, mint a Clio hátsó lámpája, ilyen van egyébként a legtöbb Fordon is, csak elöl. Nem volna lehetetlen, egyszerűen a lámpát vízszintesen kettévágó vonal feletti részt kellene eltüntetni róla, egyből nem úgy nézne ki, mint akitől már belépéskor azt kérdezik a cellatársai, köcsög lenne-e, vagy inkább csicska.

A tökéletes segg mellett óriási érdeme az ügyesen eldugott hátsó ajtó, ami miatt a katalógusadatok helyes kiválasztásához állandóan két centire kellett hajolnom a monitorhoz. Pedig háromajtós Clio nincs is. Meg ha így néz ki az ötös, és így viselkedik az úton, nem is kell.

A GT line felszereltség olyasmi, mint a BMW-nél az M pakett, vagy az Audinál az S-line: jórészt optika, konkrétabban egy garnitúra 17 colos felni, egy kamu diffúzor hátul, némi szürke lökhárítóbetét elöl, meg egy gombolyag kék hímzőcérna a beltérben. Ha a GT felszereltséget kéne eladnom, nem tudom, hogyan fognék hozzá, hiszen kemény hazudozás nélkül nem sok mindent mondhatni róla. A 17-es felni egyértelműen hülyeség; az autó elbírja, de biztos, hogy jobban érezné magát nélküle. A Cliónak olyan jó a futóműve, a súlyelosztása, és ezzel az 1,2-es kisturbóval olyan könnyű is, hogy a nagy (=nehéz) sportos kerék inkább elvesz a sportosságából. A kék cérna meg... értem én, egyfajta kényszeres különbözés a számtalan piros varrású sportautó-belsőtől, de hozzáadott értéket nem látok benne. A bőrkormányon még oké, de a meztelencsiga-pelletből készült váltószoknyára teljesen feleslegesen irányítja a figyelmet.

A GT line-tól eltekintve pedig tesztautónk egy sima Clio a 4. generáció frissítéséből, sok extrával, a legmagasabb, Intense felszereltségen is túl. Ezeket az extrákat viszont nem biztos, hogy mindenáron mutogatni kéne. A kártyás indítás, legalábbis a közelségérzékelős bejutás kicsit szopatós. Hol érzékeli az autó, hol nem, hol hiszünk benne, hogy ha egyre közelebb simulunk hozzá, előbb-utóbb megérzi az átkozott, és a kilincs nyomkodására kinyílik végre az a rohadt ajtó, hol nem. És amikor már az egész utca látta, hogyan próbálunk párzani a vezetőoldali ajtóval, mégis végigtúrjuk az összes zsebünket, és előkeressük a kártyát, hogy azzal nyissuk az ajtót. A kedvenc részem, amikor csomagtartót próbálok nyitni: van, hogy a hátsó lámpát együttérzően felvillantja, bocs haver, megértem a nyomorod, mintha a kártya is a közelben lenne, de a szabály az szabály.

Mindez előrevetíti, hogy a Clio jelen generációja a jó másfél évtizedes rideg trendet követi. A 2005-ben leváltott 2-es Clio még nem ilyen volt, mintha azután szeretett volna bele valaki a Renault-nál a műtőhangulatba. Az index olyan hidegen és idegesítően kakukkol, hogy a hároméves lányom könyörög, hagyjam abba, ne kínozzam, a biztonsági öv hiánya miatt pedig olyan undok hangon, és olyan hamar bír sivalkodni, hogy az ember még egy udvaron belüli odébbállásnál is kénytelen a ki-becsatolással szerencsétlenkedni. Pokoliak a figyelmeztetőhangjai, de sajnos imád kommunikálni; az égve hagyott világításra és az autóban hagyott kártyára is olyan orgánummal figyelmeztet, hogy legszívesebben a szélvédőjébe vágott csákánnyal folytatnám vele a beszélgetést. A Talisman és az Espace, de még a Mégane is mentes az ilyen ellenséges gesztusoktól, fogalmam sincs, miért kell bántani a kisautók vásárlóit.

Sokaknak tetszenek az első kagylóülések, gondolom, ők a nagyközépsúlyba (76,2 kg) befogyasztani tudó emberek közül kerülnek ki. Mázsa felé, vagy dzsekiben ez már a kellemetlenül passzentos határesete, persze ha úgy autózunk a Clióval, ahogy lehet vele, értékelni fogjuk az elsőre soknak tűnő oldaltartást. Mert amit ezzel az 1155 kilós kis acélgolyóval művelni lehet, már gusztustalan. A saját tömeg lehet a lényeg, meg a jó futómű, amiről azt képzelem, egy 16-os vasfelnivel még jobb lehet, meg az egyensúly, meg a kis motor.

120 ló az 1,2 Tce, és mielőtt hápogni kezdünk, hogy jézusom, 120 ló, mit akar itt ez a szerencsétlen járóbeteg, idézzük eszünkbe, hogy a mellbőség centiméterei is mennyire becsapós adat: a nagy szám akár egy kajakozástól megszélesedett hátból is származhat. A lényeg a kosárméret, ugye, ami egy teljesen más szám, annyira, hogy nem is szám, hanem betű. A 0-100 9 másodperc alatt is elég puding, főleg hogy egy Volvo S90-nel el sem indultunk a középkategóriás szedánok gyorsulási versenyén, csak mert a szerencsétlen tetűláda 7 tejes másodpercet pöcsölt a 100-as tempó elérésével. 9? Hahahaha!

Hogy milyen szám a Clio 1,2 TCE lényege, nehéz megmondani, mert a fordulatszámmérő mutatója sem nyargalász a végtelenbe; 4500 felett már nem sok érdekes történik, 5000-nél meg beindul az egyértelmű kókadás. Addig azonban nagyon megy, és a programozása is etalon: egyszer sem fulladtam le vele induláskor, ami egy kisturbónál majdnem akkora dicséret, mint hogy 4 és 5 ezer között megy, mint az állat. 5,3 liter a gyári vegyes fogyasztás. Városban ha figyelünk, 6,5 literrel eltötymöröghetünk, ha meg csak úgy autózunk, 7,5 liter lesz. Nekem az országút is 7,5 literre jött ki, persze úgy, hogy végig álmélkodtam, mennyire jól lehet vele hegynek fel előzni. Durva, na. Kis híján leírtam, hogy nem is kell bele erősebb motor, de hát nincs is. Az erősebbik dízel 110 ló, benzinesből pedig van még 90 lovas turbó, meg 73 lovas szívó, nyilván azoknak, akik szeretnek szívni. Meg a hárommilliós induló ár kedvéért, klíma nélkül.

Az Intens felszereltség ezzel a motorral 4,6 millióval kezdődik, az R-Link navi 120, a Bose rendszer további 140 ezer – nem sok, de nem is ér többet. A hatcolos érintőképernyő további 80. Ülésfűtés 60, villanytükrök 40, tolatókamera radarral és parkolóasszisztenssel 150. A kamera mondjuk biztosan kell, mert ennyire formás autóból hátrafelé sosem lehet kilátni, és ez a szabályt nem ez a Clio fogja átadni az enyészetnek. A különlegesen idegesítő oldalsó szenzorok plusz egy ötvenesbe kerülnek.

A Cliót jó érzékkel puffasztotta ekkorára a Renault. Amikor beleül az ember, tágasnak tűnik, de amikor már az egész család útra kélt, nagyon tudtunk örülni, hogy valójában egy Toyota 4Runnerünk van. De a B szegmensben a Clio így is egy dömper; ha csak a tengelytávot nézzük, a Zorróarcú Yaris 8 centivel kisebb, a Fiesta tízzel, még tán a Kia Rio van hozzá a legközelebb. Hiába nagy a kategóriájában, családi autónak még így is egyértelműen kicsi. Gyerek nélkül viszont tökéletes: elöl kifejezetten kényelmes, műszakilag pedig az alapváltozat is tökéletes. Én mindenképpen ezzel a motorral venném, valami érdektelen színben, vasfelnikkel, dísztárcsákkal - jobb, ha senki sem figyel, amikor előtör az emberből az állat.

Totalcar értékelés - Renault Clio GT line TCe 118 - 2016

Hihetetlen, mennyit tud a Renault futóműről, súlyelosztásról, motorépítésről és programozásról. Elképesztően jó autó, pontlevonást csak a ronda orr, meg a feleslegesen hülye extrák miatt kap.

Népítélet - Renault Clio