Utcai Yamaha GP motor?

A Yamaha YZR-M1-nek megépülhet az utcai változata

Hírek
Totalcar

Közzétéve: 2002. 02. 04. 10:51

Közzétéve: 2002. 02. 04. 10:51

 
 
 
   

A Yamaha vezető tervezőmérnökei úgy vélik, hogy
az idei GP szezonra fejlesztett YZR-M1 könnyen az utcán találhatja
magát. Ichiro Yoda tavaly április óta vezeti a Yamaha M1
projektjét. A japán úriember csapatának mérnökei a versenygép
mellett azonban egy szériagyártásra alkalmas, teljesen az M1
szerkezeti elemeire épülő utcai replikán is tevékenykednek. Úgy 2-3
éven belül kerülhet a nagyközönség elé.


A Yamaha modellpalettáján ez a gép lehet az R1
utódja. Az ötlet egyébként a Yamaha főnökeitől származik, de
konkrét specifikáció még nem ismert, ami nem csoda, hiszen az
YZR-M1 még be sem mutatkozott egyetlen éles versenyen sem. Yoda
elmondta: "Igen szoros kapcsolatban állunk a Yamaha szériamotorok
fejlesztőivel. A mi mérnökeink egyaránt dolgoznak a motor és a váz
tervezésén, és gyakran tanácskoznak a szériagépek
fejlesztőmérnökeivel, hogy megosszák ötleteiket és információikat
egymással. Ezzel egyidőben erősen gondolkodunk egy utcai M1 replika
kifejlesztésén. Először természetesen a pályán szeretnénk sikereket
elérni."

A gyárak évekig milliókat öltek a kétütemű gépek fejlesztésébe,
amelynek eredményei sajnos az utcára nemigen kerültek át. Mindez
megváltozott, mihelyst az új szabályok értelmében négyütemű motorok
versenyezhetnek az új GP szériában. A Yamaha már a fejlesztés korai
szakaszában az utcai gépekre is gondol, de így van ezzel a Honda is,
amely a V5-ös gép replikáját szintén szeretné utcai változatban
kihozni.

Yoda hozzátette: "Személy szerint úgy vélem, képesek vagyunk valami
új és izgalmas dolgot alkotni a versenyzés szerelmeseinek új
generációja számára, és ezzel egyidejűleg a szériamotorjaink
fejlesztését megélénkíteni. A motorkerékpár értékesítés a Yamaha egyik
alapüzletága. Így ha mi sikeresek vagyunk a versenyzésben, az jó
hatással van az üzletmenetre, ami jó mindannyiunk számára."

Hiába, a híres mondás - Nyerj hétvégén, adj el hétfőn - soha nem
megy ki a divatból. Bár nyilván az YZR-M1 utcai változatának az ára
igen exkluzív lesz, de ezen nincs mit csodálkozni, hiszen a benne
megvalósítandó technológia hipermodern és egyben méregdrága. A gyár
egyébként szeretné megnyerni már az első szezonját a kettő és négyütemű
gépek kombinált idényének. A legutolsó Philip Island-i teszteken 5
különféle verzióját próbálhatta ki az YZR-M1-nek Biaggi, Checa és a
tesztpilóta John Kocinski. A Jerez-i tesztekre pedig már a második
generációs soros négyhengeres erőforrás is megérkezik a Yamaha GP
motorjához.

Ennek teljesítménye nagyobb lesz, mint az eredeti blokké volt, amely
200 lóerős 14.500-as fordulatszámon. Újdonságként ehhez csatlakozik az
elektronikus motorfék szabályozó rendszer, amely az óriási motorfék
hatást igyekszik majd kordában tartani. A rendszert egyéként már
tesztelték a Hamamatsu-i gyárban, amely valószínűleg az R7-es superbike
versenymotornál használt változat egy továbbfejlesztett darabja.

Totalcar
Totalcar