Kevés olyan motor létezik, amiről annyi álhír
keringene, mint a Ducati 998-as modelljének utódjáról. Nos ez nem
csoda, látva a jelenlegi modell évek óta töretlen sikereit mind a
versenypályákon, mind a piacokon. Mindezeknek a találgatásoknak az
idei müncheni motorkiállításon szakadhat végük.
A Ducati ugyanis ekkorra tervezi bemutatni a nagyközönségnek a
998-as modell utódát, bár a cég szándéka szerint a 998-as még jó ideig
gyártásban marad, mint a gyártó legnagyobb darabszámban értékesítendő
utcai motorkerékpárja. Az új modell valószínűleg egy V4-es
hengerelrendezésű erőforrással készül, hasonlóan a Ducati nemrég
bemutatott GP motorjához.
A sorozatgyártásba kerülés előtt 1 évvel bemutatja a gyár az új
modellt, hogy tesztelhesse a publikum véleményét az újdonságról. Ide
tartozik az a legfrissebb bejelentés is, miszerint a Ducati 4 ütemű GP
rakétáját legelőször az idei World Ducati Weekend-en láthatjuk
Misano-ban június 14-16 között. Egyelőre csak két hivatalos fotó került
a napvilágra a 990 köbcentis V4-es újdonságról, és ez lesz az első
alkalom, hogy a gyáriakon kívül más is testközelből hozzáférhessen a
Ducati reménységéhez, amely a Honda V5 és Valentino Rossi egyik legfőbb
kihívója lehet a 2003-as versenyévadban.
A Ducati Superbike VB-n induló hírességei (Bayliss, Bostrom, Xaus)
szintén ott lesznek a rendezvényen, csakúgy mint motoros kaszkadőrök,
zenekarok, helikopteres egységek, és sok minden más egyéb. Az
eseményről bővebb információ a
weboldalon érhető el.











