Tovább késik a Triumph gyár újraindítása

Nem a tervek szerint halad az újjáépítés a Triumph-nál

Hírek
Totalcar

Közzétéve: 2002. 07. 10. 11:43

Közzétéve: 2002. 07. 10. 11:43

 
 
 
   

Az angol Triumph motorgyárnak át kellett
ütemeznie a termelés újraindítását miután a leégett gyár
szerkezetét átvizsgáló mérnökök szerint az épületben nagyobb kár
keletkezett a tűz által, mint azt eleinte még márciusban az első
vizsgálatok után gondolták. Ezért a Triumph kénytelen lelassítani
az újjáépítés eredetileg tervezett ütemét. A gyár úgy gondolta
korábban, hogy augusztus közepére újraindíthatja a termelést, de
most szeptember közepe tűnik reálisabbnak. Sőt még ekkor is csak a
teljes kapacitás egy negyedével üzemelhet majd a gyártósor.


További két hónapra lesz szüksége a gyárnak a
teljes termelési kapacitás ismételt eléréséhez. A Triumph
igazgatója, Karl Wharton elmondta, hogy az újjáépítési programjuk
terv szerint halad, és ez alapján szeptember végén gördülhetnek le
az első motorok a gyártósorról. A Triumph elsődleges célja, hogy
termelési mennyiség találkozzon az igényekkel olyan modellek
esetében, mind a nagyon sikeres Bonneville, és megkezdődhessen
végre a Speed Four sorozatgyártása.

Totalcar
Totalcar