Jeremy McGrath, aki korábban a 250 köbcentis kategóriában összesen
hét AMA Szuperkrossz bajnoki címet szerzett, bejelentette
visszavonulását. McGrath jelenleg a KTM színeiben versenyez. Korábban
még úgy tervezte, hogy további két szezonban a sportágban marad mint
versenyző, és csak utána akart foglalkozni a saját motokrossz
csapatának irányításával.
McGrath a meglepetésként értékelhető döntésével egy olyan pályafutás
végére tett pontot, amely 11 évig tartott, és ezalatt 72 győzelmet
aratott. Karrierje kezdetén 1991 és 1992-ben megnyerte a Nyugati
Bajnokságot 125 köbcentiben. Majd 1993-től kezdve hétszer
diadalmaskodott a 250 köbcentis Szuperkrossz kategóriában, beírva magát
ezzel a sportág történelmébe. Az 1993-as bajnoki címe óta soha nem
végzett az első három helyezésnél rosszabb helyen. 1995-ben megnyerte a
szabadtéri 250 köbcentis AMA Nemzetközi Motokrossz Bajnokságot, majd
2001-ben megalapította McGrath Racing néven saját versenycsapatát.
McGrath a bejelentés során elmondta, hogy motorozására kihatással
volt kificamodott csípője, és agyrázkódása, amelyek gyengítették
elkötelezettségét a versenyzés iránt. Emiatt úgy döntött, inkább most
vonul vissza, nem pedig akkor, amikor már kikopott az élmezőnyből. A
KTM, és McGrath egyelőre még semmilyen tervet nem jelentett be a
jövővel kapcsolatosan. Az amerikai sztár szerint meglehetősen nehézkes
lenne egy új versenyzővel helyettesíteni saját magát, de a gyár
támogatja döntését, és jelenleg mindkét fél dolgozik a megoldáson.











