Teszteltek a 250-es GP motorok

Az első idei hivatalos teszten vannak túl a GP250 kategória versenyzői

Hírek
Totalcar

Közzétéve: 2004. 03. 29. 17:19

Közzétéve: 2004. 03. 29. 17:19

A múlt héten szerdán és csütörtökön a 250 köbcentis gyorsasági
világbajnokság indulói vették birtokba a katalán pályát, a már gépeiket
próbálgató 125-ösök mellett. Míg a gyári Honda és Aprilia csapatok már
jó néhány idei teszten túlestek, addig a privát csapatoknak most volt
lehetőségük először kipróbálni motorjaikat éles helyzetben. Az első
napon a francia Randy De Puniet alakított szenzációsat, valamint a
szintén Apriliás Sebastian Porto állt még az időtabella élén. Őket a
Dani Pedrosa, Toni Elias spanyol gyári Hondás különítmény követte. Az
első nap a tavalyi világbajnok Manuel Poggiali mindössze a 8. helyen
állt. Érdekesség a géposztályban idén a francia versenyzők túlsúlya,
összesen 7 pilóta származik a fent említett országból ebben a
kategóriában.

A második, egyben utolsó nap elég rövidre sikeredett, mivel hideg,
havas eső áztatta el a versenypályát, mindössze pár órát hagyva az
érdemi munkára. Ennek ellenére sokan tudtak javítani időeredményükön,
de a tabella élén továbbra is De Puniet maradt. Toni Elias viszont
feljött a Hondával a második helyre, maga mögé utasítva Sebastian
Portot, az időközben sokat javító Manuel Poggialit és az egy helyet
visszaeső Pedrosát. A 250-esek mezőnye hétfőtől kezdi meg újabb
kétnapos tesztprogramját a délebbre eső jerezi pályán.

Totalcar
Totalcar